Felmérés: jobbnak találjuk a saját pénzügyi helyzetünket, mint az ország gazdasági állapotát

Az emberek kevesebb mint negyede érzi úgy, hogy nőtt az életszínvonala az elmúlt években.

Sokkal sötétebb színekben látják az emberek az ország gazdasági helyzetét és a saját életszínvonalukat, mint ahogy a gazdasági mutatók alapján elvárható lenne, derül ki az Európai Szociális Alap (ESF) által finanszírozott, Fenntartható Románia, Sipoca 613 című közvélemény- kutatásból.

A megkérdezettek mindössze 16 százaléka ítéli meg jóként a hazai gazdaság jelenlegi állapotát, annak ellenére, hogy uniós viszonylatban a román gazdaság meglepően jól teljesített 2020 utolsó negyedévében, az idei évre vonatkozó előrejelzések pedig erőteljes növekedéssel számolnak. Ellentmondásosnak tűnik, hogy azok jelentős része, akik rossznak találják a gazdaság állapotát, a saját anyagi helyzetüket nagyon jónak, vagy jónak ítélik. Erre a kérdésre az alanyok 65 százaléka adott pozitív választ.A megkérdezettek 6 százaléka szerint nagyot nőtt, 33 százaléka szerint nagyott csökkent az életszínvonal Romániában | Forrás: romania-durabila.gov.ro

A felmérésben részt vevők 21 százaléka tapasztalt javulást az életszínvonalában az elmúlt másfél-két évtizedben. Ezen a területen a szubjektív tapasztalatok egyáltalán nincsenek összhangban a statisztikai adatokkal. Utóbbiak jelentős mértékű életszínvonal növekedést mutatnak, ugyanis 2002-ben az egy főre eső bruttó hazai termék még csak 4 260 euró volt, 2019-re azonban több, mint duplájára, 9 110 euróra nőtt. Tavaly, a járvány által keltette gazdasági válság hatására 8 780 euróra csökkent az egy főre eső GDP, idén azonban minden bizonnyal ismét emelkedni fog.

A munkaerőpiaccal kapcsolatos kérdésekre adott válaszok határozottan pesszimisták. Bár csak 13 százalék állítja, hogy a járvány negatívan befolyásolta a munkáját, illetve annak a cégnek a tevékenységét, ahol dolgozik, 65 százaléknak van olyan ismerőse, aki az elmúlt 13 hónapban elvesztette a munkáját. A megkérdezettek 90 százaléka úgy látja, hogy jelenleg nehezebb állást találni, mint a járvány kitörése előtt, ami realista helyzetértékelés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

78 százalék szerint a járvány idején megnőtt a munkanélküliek száma, amit a statisztikai adatok is megerősítenek. Az Országos Statisztikai Intézet szerint tavaly májusban 2,9 százalékos volt a munkanélküliség, idén januárra azonban 3,3 százalékra nőtt. Ezen időszakban az állás nélküliek száma 42 600 fővel lett nagyobb. Az összképet árnyalja azon tény, hogy a munkanélküliségi ráta még mindig kisebb, mint 2016 januárjában, amikor 4,9 százalék volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?