Ezért sem halad a sztrádaépítés: a győztes is megóvta egy versenytárgyalás eredményét

Ez már a harmadik óvás 2020 júniusa óta, 16 hónapja nem lehet szerződést kötni.

Sikerült szintet lépni a romániai közbeszerzési eljárásokat nagyban hátráltató óvásháborúban: egy versenytárgyalás eredménye ellen az azt megnyerő cég is kifogást emelt. A szóban forgó közbeszerzési eljárás tárgya a bukaresti körgyűrű-autópálya egyik szakaszának a kivitelezése.

A 17,5 km hosszú sztrádaszakasz megtervezésére és megépítésére 2020 júniusában a török Nurol Insaat kapott megbízást a Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaságtól (CNAIR). Bár a beruházás értékét a CNAIR 842,14 millió lejre becsülte, a törökök 746,76 millióért vállalták el.

A  versenytárgyaláson alulmaradt olasz Impresa Pizzarotti és a görög Intrakat azonban az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácshoz (CNSC) fordult. A CNAIR kénytelen volt ismét elbírálni a pályázatokat, de második alkalommal is a Nurolt nyilvánította győztesnek. Ez 2021 áprilisában történt. Szerződéskötésre mégsem került sor, a másik két pályázó ugyanis ismét óvást nyújtott be, a bíróság pedig úgy döntött, hogy az megalapozott.

Okulva a tapasztalatokból, harmadik nekifutásra a CNAIR a Pizzarottinak ítélte a beruházás kivitelezését. Erre októberben került sor, a szerződést pedig novemberfolyamán kellett volna megkötni. Időközben kiderült, hogy erre nem kerül sor, mivel a CNSC-hez két óvás is érkezett. Az, hogy az egyik az Intrakaté volt, nem tekinthető meglepőnek, az viszont már egyenesen abszurd, hogy óvott a nyertesnek nyilvánított olaszvállalat is.

A Pizzarotti előrelátásból emelt kifogást a pályázatok elbírálásának módja ellen, felkészülve arra az eshetőségre, ha helyt adnának az Intrakat óvásának. Az olaszok azt állítják, hogy a görög cég sem a munkálat elvégzéséhez szükséges gépparkkal, sem szakmai tapasztalattal nem rendelkezik, ezért azt kérik, a CNAIR bírálja el újból a pályázatukat.

A Pizzarotti, egy másik céggel társulva, 815 ezer lejért vállalta el a sztrádaszakasz kivitelezését. Az olasz vállalatnak Erdélyben már van egy megbízatása, az A10-es autópálya Torda és Szászsebes közti szakaszán dolgozik.

(A nyitókép illusztráció: Facebook/Pro Infrastructura)

Kapcsolódók

Kimaradt?