Élelmiszer- és építőipar: áremelést okozhat az ágazati adóemelés és az adókedvezmények megszüntetése

Az infláció gyorsulását vonhatják maguk után a kormány tervezett megszorító intézkedései. Pedig már épp mérséklődni kezdtek a drágulások.

Teljesen elhibázott lépésnek tartják az ingatlanadók emelését az ágazati szakemberek, főleg mivel az ágazat egyébként is krízishelyzetben van. „Az áfaemelés egy csökkenő ciklus közepén, mely, a gyorsan emelkedő kamatok miatt már egy éve tart, s a költségek növelését vonja maga után a teljes gazdasági láncban, egy teljesen irracionális döntés, és még inkább le fogja fullasztani ezt a fontos gazdasági ágazatot” – nyilatkozta a Ziarul Financiarnak Tinu Sebeșanu, az Impact Developer & Contractor ingatlanfejlesztő cég vezérigazgatója.Fotó: Pixabay

Állítása szerint a kormány nem egyeztetett az ágazat képviselőivel, az adóemelés következtében pedig terjeszkedni fog a szürkegazdaság.

A kormány azt tervezi, hogy az eddigi 5 százalékról 9 százalékra emeli a 120 négyzetméternél kisebb lakások áfáját, 1 százalékos, minimum 25 ezer lejes adót vet ki azokra, akik 2,5 millió lejnél értékesebb ingatlant vagy ingatlanokat birtokolnak, s a jelenlegi 3 százalékról 5 százalékra emeli a 600 ezer lejt meghaladó összeg után fizetendő adót az adás-vételek esetén.

„Az áfakulcsnak 5 százalékról 9 százalékra történő emelése esetén számíthatunk arra, hogy a lakások ára arányosan, legalább 4 százalékponttal nőni fog” – olvasható a fő ingatlanfejlesztőket tömörítő szervezet, az AREI állásfoglalásában. A szakemberek szerint a kormány által tervezett intézkedések azért is roppant károsak, mert más, az építőipart hátrányosan érintő megszorításokkal párhuzamosan fogják bevezetni őket. A Ciolacu-kabinet részlegesen meg fogja szüntetni az építőipari dolgozók adómentességét, s várhatóan növeli az ágazati minimálbért, ami nagy nyomás alá helyezi majd a vállalkozásokat.

Drágítani kell?

Az adókedvezmények részleges megvonása súlyos következményekkel jár majd az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban is, vélik az érintettek. „Nagyon súlyos, hogy megszüntetik ezeket a kedvezményeket. A bevezetésükkor hozzávetőleg 1000 lejjel emeltük a fizetéseket. Ha megszüntetik őket, akkor be kell zárnunk egyes részlegeket, mert most is épp, hogy létezünk. A vásárlók száma nem csökkent, a bevásárlókosár értéke azonban nagyon, közel 40 százalékkal” – nyilatkozta Vasile Lucuț, a vetési székhelyű Unicarm hús-, tejfeldolgozó és kiskereskedelmi vállalat tulajdonosa.

„Emelnünk kell az árakat, mást nem tehetünk. Van egy éves költségvetésünk, az árakat pedig annak alapján számítottuk ki, abból kiindulva, hogy ezek az adókedvezmények 2028-ig lesznek érvényben” – mondja Mircea Todoran, a Maros megyei Mirdatod  tejipari cég alapítója. Véleménye szerint, ha a hazai termelők drágítanak, akkor még több importból származó termék érkezik majd az országba, ami káros hatással lesz az ágazatra.

Jelenleg az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók sem a bruttó bér 10 százalékának megfelelő személyi jövedelemadót, sem pedig az ugyancsak 10 százalékos egészségbiztosítási hozzájárulást nem fizetik. A kormány azt tervezi, hogy ez utóbbi kedvezményt megszünteti.

Kapcsolódók

Kimaradt?