Csődeljárás indult az állami vasúttársaság, a CFR Marfă ellen

A céget felszámolják, a helyét egy új állami vasúttársaság vette át, melynek az élén a CFR Marfă korábbi igazgatója áll.

Csődeljárás indult a román állami vasúttársaság, a CFR Marfă ellen – írja a profit.ro. A csődeljárási kérelmet a teherfuvarozásra szakosodott cég nyújtotta be az illetékes bukaresti bírósághoz.

A szállításügyi minisztérium tulajdonában levő CFR Marfă 2008 óta minden évet veszteséggel zárt. 2024-re a vállalat árbevéltele a 2008-as 1,723 milliárd lejről 677,188 millió lejre, az alkalmazottak száma pedig kb. 18 ezerről 3 ezerre csökkent, miközben az adósságállománya 886,213 millió lejről 4,717 milliárd lejre nőtt.

Az Európai Bizottság 2020-ban törvénytelennek nyilvánított egy 2013-ban a CFR Marfă SA-nak nyújtott 570 millió euró értékű állami támogatást, s kötelezte a bukaresti kormányt annak behajtására.Mozdonyainak és vagonjainak zömét a Carpatica Feroviar veszi át | Fotó: Pexels

A Ciolacu-kormány 2024 októberében új teherfuvarozási vasúttársaságot alapított, Carpatica Feroviar néven, hogy az vegye át a CFR Marfă helyet a piacon. 2024-ben az állami vállalat piaci részesedése 30 százalék körül volt. Az új állami vasúttársaság 2025 decemberében kezdte el a működést, az első szerelvénye több mint kétórás késéssel indult útnak.

A romániai vasúttársaságok érdekvédelmi szervezete (OPSFPR) 2025 februárjában bepanaszolta a román kormányt az Európai Bizottságnál, azt állítva, hogy a szabadpiaci elveket figyelmen kívül hagyó tranzakcióval helyezi át a CFR Marfa aktívumait a Carpatica Feroviar tulajdonába, ahelyett, hogy átlátható módon értékesítené azokat, s így közpénzből törleszti a törvénytelennek nyilvánított állami támogatást.  

A Carpatica Feroviar igazgatója az a Daniel Apostolache, aki korábban a CFR Marfă élén állt. Apostolache azt ígérte, hogy az új állami vállalat vezetőjeként nem fogja a korábbi hibákat elkövetni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?