Befékezett a vasúti teherforgalom
A tehervonatok tavaly mindössze 27 km/órás átlagsebességgel közlekedtek Romániában.
Elméletileg a vasút kínálja a legolcsóbb és a leginkább környezetkímélő szállítási lehetőséget, azonban idehaza folyamatosan csökken a volumene. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint tavaly 43 millió tonnát tett ki a vasúti teherforgalom, míg egy évvel korábban kb. 49 millió tonnát. Ez közel 13 százalékos csökkenés, s ugyanennyivel maradt el az egy évvel korábbitól az állami teherforgalmi vasúttársaság, a CFR Marfă árbevétele is.
Öt év alatt 27 százalékkal esett vissza a forgalom, hiszem 2019-ben még 59 millió tonna árut szállítottak vasúton Romániában.
„A vasúti forgalom szempontjából nem látunk pozitív perspektívát a román gazdaságban. Ha nőni is fog 2025-ben, a vasúton szállított árumennyiség stagnálni fog, egyes ágazatokban pedig csökkenni. Az egyetlen kivételt a mezőgazdaság jelenti, köszönhetően a jó termésnek” – idézi a Ziarul Financiar a legnagyobb hazai vasúti fuvarozó, a Grup Feroviar Român (GFR) közleményét.
A forgalom csökkenése nagyrszét annak tudható be, hogy a tehervonatok átlagsebessége Romániában mindössze 27 km/óra.
„Jelenleg a vasúti infrastruktúra korszerűsítési munkálatai, melyek hosszú időtartamú lezárásokkal járnak, nagyban korlátozzák a lehetőségét, hogy a tehervonatok egy elfogadható kereskedelmi átlagsebességgel közlekedjenek” – állapítja meg a GFR.
CSAK SAJÁT