Füllentett a CFR Marfă: 110 millió lej nyereség helyett 231 millió lej veszteséggel zárta a tavalyi évet

A vállalat vissza kell fizessen egy 2,6 milliárd lejes illegális állami támogatást, miközben 16 éve folyamatosan veszteséges.

Három év alatt 21,56 százalékról 31,2 százalékra nőtt a CFR Marfă részesedése a hazai vasúti teherforgalmi piacon, közölte az állami vállalat. A cégvezetés állítása szerint a tavalyi évet kb. 110 millió lejes nyereséggel zárták.Fotó: Facebook/CFR

„Az elmúlt két év átszervezési és hatékonyságnövelési erőfeszítéseinek köszönhetően a CFR Marfă versenyképes vasúti szállítási szolgáltatásokat nyújt” – idézi az állami vállalat közleményét az economedia.ro. 2024 első öt hónapjában szintén nyereséges volt a cég működése, olvasható a közleményben.

Mindez szép és jó, azonban a vállalat tavalyi pénzügyi adatai egyértelműen cáfolják a cégvezetés állításainak egy részét. Valamennyi, az interneten elérhető, a cégek hivatalos éves könyvelési mérlegének adatait tartalmazó adatbázis azt mutatja, hogy a CFR Marfă a 2023-as évet 231 millió lejes nettó veszteséggel zárta.

Ez azt jelenti, hogy az állami vasúti teherforgalmi vállalat a 16-ik egymást követő évben is veszteséges volt. A CFR Marfă utoljára 2007-ben volt nyereséges, 4,736 millió lejes profitot könyvelt el. Tavaly nem, hogy nyereséges nem volt a cég, de még nőtt is vesztesége, ráadásul jelentős mértékben a 2022-es 153 millió lejhez képest.

A piaci részesedés növekedésére vonatkozó állítás igaz lehet, mivel 2020 és 2023 között a cég árbevétele 516 millió lejről 778 millió lejre nőtt.

A CFR Marfă közleménye szerint folytatódik az Európai Bizottság által jogosulatlannak nyilvánított, hozzávetőleg 2,6 milliárd lejes állami támogatás visszafizetése, mely célból rövidesen árverésre bocsátják a vállalat egyik temesvári ingatlanját.

Korábban két hajóját adta el a vállalat, az adóhatóság (ANAF) pedig vagonokat árverezett el. Mindezek ellenére a CFR Marfă adósságállománya tavaly tovább nőtt. 2023 végén az állami vállalat adósságai 4,595 milliárd lejt tettek ki, ami 41 millióval haladja mega z egy évvel korábbi értéket.

Kapcsolódók

Kimaradt?