Modern vonatokat vásároltunk, hónapok óta Bukarestben parkolnak
A gyártó egyelőre nem tudja megoldani a karbantartásukat, de a CFR Călători sem siet a forgalomba állításukkal.
Huszonegy vadonatúj vasúti szerelvény parkol mellékvágányon egy bukaresti pályaudvaron, egy részük már hosszú hónapok óta, adta hírül a Pro Infrastructură Egyesület. „Egy Eugen Ionescu darabjaihoz méltó helyzet játszódik csendben az Obor vasútállomáson” – olvasható a civil szervezet legutóbbi Facebook-bejegyzésében.
Az abszurd szituáció oka, hogy a gyártó képtelen eleget tenni a szerződésben vállalt kötelezettségeinek.
„A lengyelek a PESA-tól ráébredtek, hogy a vonatok mellett szükségük van karbantartási csarnokokra is, amint azt az általuk aláírt szerződés előírja. (…) Látszik, hogy a PESA nehezen talál csarnokokat maximumum 10 kilométerre Bukaresttől, Kolozsvártól vagy Iași-tól” – állapítja meg a Pro Infrastructură. Emlékeztet rá, a karbantartási kötelezettség azért került be a szerződésbe, mert régebben vásárolt szerelvények esetében megtörtént, hogy pár év működtetés után, pótalkatrészek hiánya miatt, leállították őket.
Elképzelhető, hogy egy másik tényező is közrejátszik a jelenlegi helyzetben.
„Lehetséges, hogy a PESA rájött, nem tudja a szerződésben vállalt áron karban tartani a vonatokat. (...) Ha így van, akkor az átvétel után is jó sokat várhatunk majd rá, hogy üzembe helyezzék őket” – vázolja fel a lehetőséget a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos beruházásokat monitorozó egyesület.
A hazai illetékesek szintén nem teljesen ártatlanok. „Az AFER (Román Vasúti Hatóság – szerk.megj.) akadályozza a PESA engedélyezését a karbantartás terén, s a CFR Călători részéről sem látunk hajlandóságot, hogy forgalomba állítsa őket, mivel az plusz macerával jár, ráadásul kevesebb személyzetre lenne szükség, mint a vagonos vonatoknál, ami megharagítaná a szakszervezeteket” – írja a Pro Infrastructură.
Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a hazai vasúti személyszállításban még 50-70 éves kocsikat is használnak, amelyeket teherforgalomra tervezett mozdonyok húznak, miközben a vadonatúj, drága pénzért vásárolt motorvonatok kihasználatlanul állnak.
Az Obor állomáson 17 hosszú utakra tervezett és 4 rövid utakra alkalmas szerelvény várja, hogy forgalomba állítsák. A kormány részben uniós finanszírozással vásárolt 20 darab hosszú távokra és 62 darab rövid utakra alkalmas elektromos meghajtású szerelvényt a lengyel vállalattól.
CSAK SAJÁT