Borbély Károly: Történelmi siker a Hidroelectrica tőzsdei bevezetése

Először áll magyar szakember a legnagyobb romániai áramtermelő vállalat élén. Borbély Károly elmondása szerint a cég első számú prioritása kilenc olyan vízerőműnek a befejezése, melyek építése, bürokratikus okoból, hosszú ideje húzódik.  

November 7-től Borbély Károly személyében új igazgatótanácsi elnöke van a legnagyobb romániai áramtermelőnek, a Hidroelectricának. A vajdahunyadi származású Borbély 2007-2008-ban a Tăriceanu-kormány RMDSZ-es informatikai és hírközlési minisztere volt, majd a gazdasági és az energiaügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. Komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik a versenyszféra területén is, hiszen 2017 augusztusától a közelmúltig vezető pozícióban dolgozott a Telekom és az Orange telekommunikációs vállalatoknál. 2015 januárja és 2017 augusztusa között a Hidroelectrica stratégiáért felelős igazgatója, 2017 augusztusától a vállalat felügyelőbizottsági tagja volt. Fotó: Facebook/Hidroelectrica

Az emberek bíznak a cégben

A magyar szakember nagyon sikeres időszakban került a Hidroelectrica élére. „Történelmi siker a cég tőzsdei bevezetése” – nyilatkozta a Maszolnak Borbély Károly. A vállalatot július 12-én vezették be a Bukaresti Értéktőzsdére, s már az első napon szokatlanul nagy, 759,7 millió lej volt a részvényeivel lebonyolított tranzakciók értéke.

„Jelenleg 52 milliárd lejt ér a cég, jelentősen befolyásolja a tőzsdei indexet. Azóta, hogy bevezettük a tőzsdére, megnőtt a tranzakciók volumene, aminek az eredményeként megjelentek a nagybefektetők. Az 1,9 milliárd euró értékben vásárolt részvények 70 százaléka romániai befektetőkhöz került, 20 százalék magánszemélyek kezében van, 50 százalék pedig nyugdíjpénztáraknál. Mindez azt mutatja, hogy az emberek bíznak a cégben, ami annak a komoly munkának az eredménye, amit az elmúlt években végeztünk” – mondja az igazgatótanács elnöke.

Hozzáteszi, hogy a tőzsdei bevezetés már csak azért is nagyon fontos pillanat volt a többségi állami tulajdonban levő cég életében, mivel attól kezdve a tevékenysége teljes mértékben átláthatóvá vállt.

A Hidroelectrica első számú prioritása jelenleg azoknak a hosszú ideje húzódó beruházásoknak a befejezése, melyeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) stratégiai jelentőségűnek minősített. Ez azt jelenti, hogy elhárultak beruházások folytatását akadályozó, környezetvédelemmel kapcsolatos bürokratikus akadályok.

Tíz projektet minősített stratégiai jelentőségűnek a CSAT, kilenc vízerőművet és egy napelemparkot. Előbbiek között kettő található Erdélyben: az egyik a Maros felső folyásánál, Ratosnyán, a másik pedig az Olton, a Szeben megyei Felek térségében. 

A kilenc befejezetlen vízerőmű 70-80 százalékban készült el, együttes beépített teljesítményük 200 MW. Az elvégzendő munkálatokat uniós pénzből finanszíroznák az Európai Bizottság REPowerEU programjának keretében. 

Fotó: profit.ro

Ezzel párhuzamosan folyik a már működő erőművek modernizálása, mondja Borbély Károly, példaként a vidrarui és a mărișeli egységeket említve. A korszerűsítés soron újakra cserélik a turbinákat, egy részük ugyanis már 40 évnél is öregebb, s korszerűsitik az automatizálási rendszereket.

Munkára fogják a napot is

„A Hidroelectrica 100 százalékig zöld cég marad” – jelenti ki a vállalat első embere, ugyanakkor a felhasznált energiaforrások tekintetében nyitnak, megépítik az első napelemparkjukat a Dolj megyei Dăbuleni területén.

A beruházások mellett a Hidroelectrica két másik prioritása az innováció erősítése és a digitális átállás, valamint a vállalati kultúra fejlesztése, az alkalmazottak képzése.

A vállalat jelenleg 187, 6300 MW beépített összteljesítményű vízerőművet működtet, valamint egy 108 MW-os szélerőművet.

A héten közzétett jelentés szerint a cég az első három negyedévben rekordértékű, 5,184 milliárd lejes nettó profitot ért el, ami 42 százalékkal haladja meg a 2022 azonos időszakában regisztrált nyereséget. A megtermelt és értékesített villanyáram 38 százalékkal, 14 101 GWh-ra nőtt, a bevételek pedig 32 százalékkal emelkedtek. Ezek az eredmények nagyrészt a kedvező hidrológiai körülményeknek köszönhetők, mondja Borbély Károly, bőséges volt a csapadék, így aztán megteltek a víztározók.    

A Transelectrica adatai szerint 2023 első kilenc hónapjában a Hidroelectrica volt az ország legnagyobb áramtermelője 36 százalékos piaci részesedéssel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?