Benyomta a satuféket az elektromos autók piaca
Júliusban a piacvezető Dacia Spring eladásai 92 százalékkal estek vissza, mindössze 67 darabot írattak forgalomba, míg egy évvel korábban 828-at.
Az év első hét hónapjában 6343 elektromos autót írattak forgaloma Romániában, írja a Ziarul Financiar (ZF). Ez 29,4 százalékos visszaesést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, amikor 8982 volt a forgaloma íratott új elektromos gépkocsik száma.
A prémiumkategóriás márkák, a Mercedes-Benz és a BMW nem érezték meg a piac zsugorodását, 8, illetve 30 százalékkal nőttek az eladásaik. Náluk is jobb eredményt ért el a Hyundai, 64 százalékos növekedést produkálva.
Befékezett a Tesla is, melyből, a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó hivatal (DRPCIV) adatai szerint 3 százalékkal kevesebbet írattak forgalomba, mint egy évvel korábban, 1695 darabot.
Mindez semmi a Dacia mélyrepüléséhez képest. A hazai márka elektromos modelljéből, a Springből mindössze 2168 darabot írattak forgalomba az év első hét hónapjában, 47 százalékkal kevesebbet, mint tavaly.
A júliusi adatok azt sugallják, hogy a gyártók semmi jóra nem számíthatnak az év hátralevő részében. A második nyári hónapban kizárólag elektromos meghajtású személygépkocsikból 68 százalékkal kevesebbet írattak forgalomba, mint 2023 júliusában.
A Dacia Spring katasztrofális adatokat produkált, csupán 67 darabot írattak forgalomba belőle, ami éves viszonylatban 92 százalékos visszaesést jelent. Emiatt már nem a Spring volt a legnépszerűbb elektromos személygépkocsi júliusban, hanem a Tesla Model 3 168 darabbal. 2023 júliusában még 828 darabot írattak forgalomba az elektromos Daciából.
Az elektromos autók iránti kereslet drasztikus csökkenése elsősorban annak tudható be, hogy a Roncsautó Plusz program keretében folyósított állami támogatás felénél is kevesebbre, 5 ezer euróra csökkent.
A Dacia Spring katasztrofális eredményeihez nagyban hozzájárult az is, hogy 2021-ben, amikor piacra dobták, a Roncsautó Plusz programban 8 ezer euróért lehetett hozzájutni, most pedig, felszereltségtől függően, 12-15 ezer euróba kerül. Bár továbbra is a legolcsóbb elektromos autónak számít, ez az összeg, a hazai jövedelemszinthez arányítva, kifejezetten borsos egy hosszabb utak megtételére lényegében alkalmatlan járműért.
A Dongfeng városában gyártott Dacia Spring ára tovább fog nőni, az Európai Unió ugyanis különadót vetett ki a Kínából érkező elektromos autókra. Ennek a mértéke a Spring esetében 20,8 százalék, amit azonban nem a fogyasztói, hanem az exportárra számolnak, írja a ZF.
A Dacia csak abban reménykedhet, hogy az új Spring, melyet ősszel fognak piacra dobni, új életet lehel az eladásokba. Csodára azonban így sem számíthatnak, ugyanis Mihai Bordeanu, az Automobile Dacia vezérigazgatója a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy az előrendelések száma havi 100 körül van, míg 2021-ben 400 és 500 között mozgott.
Júliusban egyébként nem csupán az elektromos autóknak ment rosszul, a teljes autópiac is 4,4 százalékkal zsugorodott 2023 azonos időszakához viszonyítva.