banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az elmúlt 30 évből a tavalyi volt a legnehezebb a mezőgazdaság számára

A szárazság mellett az energia drágulását és az ukrajnai háború következményeit is megszenvedte az ágazat.

A tavalyi év nagyon rossz volt a mezőgazdaság számára, összességében 20 százalékkal csökkent a termelés. Az 5,4 millió hektár művelés alatt álló területből 1,2 millió hektárt aszály sújtott, s más körülmények is hátrányosan érintették az ágazatot.Fotó: Borsi Balázs

„Az elmúlt 30 évből a tavalyi volt a legnehezebb a mezőgazdaság számára. Az aszály mellett ott volt még az energiakrízis, Ukrajna, a Covid, mindez pedig az import növekedését okozta, ami kihatott minden hazai termelőre. Az Ukrajnából importált gabona leverte a raktáron levő készletek árát” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Călin Ancheș, a Temes Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint a mezőgazdaság 0,5 százalékponttal húzta vissza tavaly a GDP-t, mely 4,8 százalékkal nőtt. 2021-ben, mely jó év volt a mezőgazdaság számára, az ágazat 0,5 százalékponttal járult hozzá az 5,9 százalékos gazdasági növekedéshez.  

Az aszályt főleg a napraforgó, a kukorica és a szója sínylette meg. Az aszálykárokat nagyban mérsékelni lehetett volna öntözéssel, azonban a hazai termőterületnek kevesebb, mint 10 százalékát öntözik, mintegy 500 ezer hektárt. Ha legalább 2 millió hektár állna öntözés alatt, akkor gabonából 30 százalékkal több teremne, állítják ágazati szakemberek.

Kapcsolódók

Kimaradt?