A termelékenység növekedése alapán Románia az EU éllovasai közé tartozik

Az itthoni éves növekedés 4,5 százalék volt az elmúlt időszakban, ami többszöröse az Európai Unió kb. 1 százalékos átlagának.

2010 és 2019 között a termelékenység éves átlagban 4,5 százalékban nőtt Romániában, derül ki az Eurostat adataiból. Ez egy évtizedes távlatban 45 százalékos növekedést jelent. Ennél nagyobb mértékben, közel 5 százalékos éves átlaggal, csak Írországban nőtt a termelékenység. A termelékenység az egy fő által megtermelt javak és szolgáltatások értékét jelenti.Fotó: Pixabay

A járvány két éve alatt a folyamat lelassult, azonban 2022-ben ismét felpörgött, tavaly idehaza 4,6 százalékkal nőtt a munkavégzés hatékonysága. Húszéves távlatban szintén Románia az éllovas az Európai Unióban a termelékenység növekedésének tekintetében.

Ehhez az eredményhez az is kellett, hogy nagyon mélyről indultunk, Románia nagyon rosszul állt nemzetközi viszonylatban a termelékenység terén. „Az alacsony kiindulási pont fontos, azonban a hosszú időintervallum során nyújtott egyenletes teljesítmény lehetővé tette a lemaradás jelentős mértékű csökkentését az egy főre eső valós GDP terén, az EU átlagának 40 százalékáról, amennyi az EU-integrációkor volt, a 2022-es 77 százalékra” – olvasható az Európai Bizottság jelentésében.

2010 és 2019 között csupán két tagállamban csökkent a termelékenység, Görögországban és Luxemburgban. Ebben az időszakban Lengyelország, Lettország, Litvánia, Észtország, Csehország, Horvátország és Bulgária teljesített még jóval az EU átlaga fölött. Az Európai Unió átlaga 1 százalék körül volt. A fejlett északi tagállamokban a növekedés mértéke nem érte el az átlagot, aminek a fő oka az, hogy a nagy termelékenységet sokkal nehezebb feltornászni, mint az alacsonyat.  

Kapcsolódók

Kimaradt?