Az EU-ban csökkent, nálunk nőtt a válság alatt munkába álló pályakezdők aránya

Azért még mindig nem érjük el az Európai Unió átlagát.

A járvány és a gazdasági válság ellenére nőtt tavaly azoknak a frissen végzett diákoknak és egyetemistáknak az aránya, akik a munka mezejére léptek. Az Európai Unió (EU) statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a kimutatásai szerint a romániai fiatalok 76,7 százaléka vállal munkát maximum három évvel azt követően, hogy megszerezte a diplomáját. 2019-ben még csak 76,1 volt az arány.

A növekedés ellenére még mindig le vagyunk maradva az EU átlagához képest, ami 78,7 százalék volt 2020-ban. Érdekesség, hogy míg idehaza nőtt a munkát vállaló pályakezdők aránya, addig uniós viszonylatban lényegesen csökkent, egy évvel korábban ugyanis még 80,9 százalék volt.

Egy érettségi diplomával rendelkező szakképesítés nélküli fiatal kezdetben nettó 1 200 – 1 300 lejes fizetésre számíthat, mondja Dragoș Gheban, a Catalyst Solutions munkaközvetítő cég munkatársa. Az egyetemet végzetteknek jobbak a kilátásai, a szakképesítéstől függően 1 800 és 2 500 lej között változnak a kezdő fizetések. Kivételt jelent az informatika, ahol egy frissen végzett akár 800 – 900 eurót is megkereshet.

Romániában 2018-ban volt a legmagasabb a három éven belül munkába álló pályakezdők aránya, 77,4 százalék. Bár 3,5 százalékkal elmaradt az EU átlagától, lényeges előrelépést jelentett, négy évvel korábban ugyanis még csak 66,2 százalék volt a mutató értéke.

Az unión belül Máltán a legnagyobb, 92,2 százalék a viszonylag hamar munkába álló pályakezdők aránya. Németországban az iskolából, illetve az egyetemről kikerülő fiatalok 90,5 százaléka kezd el dolgozni legkésőbb három éven belül, míg Hollandiában a 89,3, Ausztriában pedig a 88,4 százalékuk.

A másik végletet a mediterrán térség államai képviselik: Spanyolországban 69,6, Olaszországban 56,8, Görögországban pedig mindössze 54,9 a három éven belül munkát vállaló pályakezdők aránya.

(Nyitókép: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?