banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

Májusban 5,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta

Májusban 0,2 százalékponttal, 5,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet.

A 15 és 74 év közöttiek körében 449 ezren voltak állás nélküli, ami kevesebb az előző hónapban jegyzett 474 ezernél. A férfiaknál 0,3 százalékponttal magasabb volt a munkanélküliségi ráta, hiszen elérte az 5,6 százalékot, míg a nők körében 5,3 százalék volt az állástalanok aránya.

A 25 és 74 évesek körében 4,4 százalék volt az állástalanok aránya, ők tették ki a munkanélküliek csaknem 76 százalékát.

A statisztikai intézet közölte, hogy az uniós normáknak való megfelelés érdekében az idén módosították a munkanélküliek arányának becslésére irányuló számítási módszert, így januártól már nem tartoznak a foglalkoztattak körébe azok, akik kizárólag vagy nagymértékben saját fogyasztásra termelnek mezőgazdasági termékeket. A statisztikai intézet legkésőbb az év végéig ígérte az új számítási módszer aktualizálását, hogy az előző évi havi bontású adatok összevethetők legyenek az ideiekkel.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?