A szabadpiaci áramszolgáltatás tétje: 4 milliárd lej

Összesen 59 szolgáltató verseng az ügyfelekért, akiknek elsöprő többsége jelenleg négy nagyvállalat valamelyikétől kapja az áramot.

Az elmúlt év végén 5,8 millió lakossági fogyasztó kapta az elektromos energiát hatóságilag szabályozott áron. Január 1-i hatállyal az árszabályozás megszűnt, az áramszolgáltatás immár teljesen szabadpiaci feltételek mellett zajlik.

Az 5,8 millió ügyfélért 59 szolgáltató verseng, a tét pedig nagy: az államilag szabályozott piac 2019-ben 3,9 milliárd lejt tett ki. Ezt jelenleg négy nagyvállalat dominálja. A piacvezető az állami tulajdonban levő Electrica, amelynek közel 3 millió olyan kliense van, akik korábban szabályozott árú elektromos energiát használtak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az állami szakhatóság, az ANRE adatai szerint az olasz tulajdonban levő Enel piaci részesedése 21, a német E.ON-é 16 százalékos, míg a közelmúltban csehből ausztrál tulajdonba került CEZ több mint 600 ezer háztartásnak szolgáltatott szabályzott árakon.

A szakemberek arra számítanak, hogy a liberalizáció ellenére 2021 folyamán nem történik lényeges átrendeződés a piacon. „Az első évben, ha a dolgok továbbra is úgy mennek, mint eddig, az ügyfeleknek legtöbb 10 százaléka fog szabadpiaci szerződést kötni. Ha megfelelően elő lett volna készítve, aminek egyelőre semmi jele, akkor ez az arány elérhetné a 25 százalékot” – véli Dumitru Chisăliță energetikai szakértő, a szabadpiacra való átállás megvalósítását erőteljesen kritizáló Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Chisăliță becslését arra alapozza, hogy egy múlt év végi felmérés szerint a lakossági fogyasztók 90 százalékának fogalma sem volt róla, január 1-től szabadpiaci feltételek mellett történik majd az áramszolgáltatás. Azok a fogyasztók, akik nem kezdeményezik új szerződés megkötését, vagy nem váltanak szolgáltatót, automatikusan átkerülnek az egyetemes szolgáltatási rendszerbe, s a korábbi, szabályozott- és a szabadpiaci árnál többet fognak fizetni az áramért.

Romániában a lakossági áramfogyasztás körülbelül 13 ezer MWh, ami a teljes fogyasztás 28 százalékának felel meg.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?