A román a világ 48., a magyar pedig a 13. leginkább globalizált gazdasága

A DHL által készített tanulmány szerzői szerint mítosz, hogy lezárult volna a globalizáció korszaka a világgazdaságban.

Idén is elkészítette a nemzeti gazdaságok globalizációs ranglistáját (DHL Global Connectedness Index) a világ egyik vezető futárszolgálata, a DHL. A tanulmányban azt vizsgálták, hogy egy adott ország gazdasága mennyire szorosan kapcsolódik a világgazdasághoz. Ehhez egy sor kritériumot vettek figyelembe, például, hogy mekkora a külkereskedelem aránya a gazdaság egészéhez viszonyítva, illetve mekkora földrajzi területre jutnak el az exportált termékek és szolgáltatások.Fotó: portofrotterdam.com/Eric Bakker

A szerzők arra jutottak, hogy a világ leginkább globalizált gazdasága a holland, mely a lehetséges 100 pontból 85-öt kapott. A második Szingapúr lett 84, a harmadik pedig Belgium 81 ponttal. Az első tízbe Svájc (79 pont), Írország (77), az Egyesült Arab Emírségek (77), Nagy-Britannia (76), Svédország (75), Németország (75) és Dánia (75) került még be.

Magyarország a fölöttébb előkelő, 13. helyen áll, 72 a globalizációs indexe. A magyar gazdaság a két évvel korábbi ranglistán is ezt a pozíciót foglalta el. Románia nyolc hellyel előrelépett, azonban így is csak a 48.-49., holtversenyben Brazíliával, 57 a globalizációs indexük.

Az amerikai gazdaság a 28., a kínai pedig a 65. a rangsorban.

A legszorosabban Európa kapcsolódik a világgazdasághoz, míg a legkisebb mértékben Afrika. A 20, gazdaságilag legkevésbé globalizált állam közül 15 a fekete kontinensen található. Legkevésbé Malawi, Burundi és Bissau-Guinea függ a világgazdaságtól. A rangsorban 171 állam szerepel.

Az elmúlt időszakban, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború kapcson sokan lehetett hallani az ellátási láncok lerövidítésének szükségességéről, a deglobalizációról. A tanulmány szerzői szerint ebből egyelőre semmi sem látszik.

„A deglobalizáció egy mítosz, egyelőre nincs jele annak, hogy a regionalizálódás venné át a helyét. Sokkal inkább beszélhetünk egy reglobalizációs tendenciáról” – jelentette ki John Pearson, a DHL vezérigazgatója a tanulmány bemutatásának alkalmából, amire Dubajban került sor. A DHL 2011 óta kétévente készíti el a globalizációs világranglistát.

Kapcsolódók

Kimaradt?