A háztartások kétharmada állami támogatást kaphat az áram- és gázszámla kifizetéséhez

Az áram esetében a számla 22 százalékát fizetné a kormány, a gáz esetében a 25 százalékát.

A kormány a háztartások csaknem kétharmadának adna állami támogatást a villamosenergia- és gázszámlák kifizetéséhez, jelentette be Virgil Popescu energiaügyi miniszter. A kormány szerdai ülése után a miniszter közölte, hogy a kabinet első olvasatban tárgyalt egy sürgősségi kormányrendeletet, amelynek értelmében háztartások milliói kapnának állami támogatást.

A villamosenergiánál két referenciaárat vettek figyelembe a piacon levő legolcsóbb árajánlatot, illetve az átlagárat, ennek a különbözetét kapják meg azok a fogyasztók, akik havonta 30 és 200 kilowattóra közötti mennyiségű villamosenergiát használnak el, és ezzel átlagfogyasztónak számítanak. A miniszter közölte, hogy a körülbelül 8 millió háztartásból 5,172 millió részesül állami támogatásban, ami 13 millió embert jelent.

A miniszter példája alapján egy havonta 100 kilowattóra áramot elhasználó háztartás 82 lej helyett 64 lejt kellene fizessen, az állam állja ugyanis a 18 lej különbözetet, ami csaknem 22 százalékos támogatást jelent.

A gáz esetében a havonta 100 és 1200 köbmétert fogyasztó háztartások számláját az állam automatikusan 25 százalékban támogatja, így ennyivel kevesebbet kell fizetniük a fogyasztóknak. A támogatásban 2,326 millió háztartás részesül a 3,6 millióból. A miniszter reményét fejezte ki, hogy jövő héten elfogadják a sürgősségi kormányrendeletet.

Kapcsolódók

Kimaradt?