Felmérés: a romániaiak több mint kétharmada megy nyaralni idén

A romániai lakosság több mint kétharmada (77 százaléka) azt állítja, hogy idén elmegy nyaralni, 21 százalékuk pedig még nem döntött e tekintetben - derül ki a román állampolgárok nyaralási szokásait felmérő piackutatásból.

Az adatok szerint s lakosság fele Romániában nyaral, a többiek külföldi üdülőhelyeket választanak. Romániában a legnépszerűbb célpont a tengerpart.  A felmérésből az is kiderül, hogy az emberek mindössze 25 százaléka dönt az ár alapján egyik vagy másik célpont mellett, míg 41 százalékuk szerint a táj szépsége és a turistacsalogató érdekességek a fontosabbak.

A nyaralást tervezők fele azt nyilatkozta, hogy idén is ugyanannyi pénzt szán a kirándulásokra, mint 2016-ban: 37 százalék 501 és 1 000 euró közötti összeget tervez költeni a nyaralásra, 15 százalék 1.001 és 2.000 euró közötti összeget szán erre a célra. A válaszolók 28 százaléka 500 euró alatti összeget tud nyaralásra fordítani.

A lakosság egyharmada új idegenforgalmi célpontot nézett ki az idei nyaraláshoz, míg a többiek egy korábban már meglátogatott helyre utaznak. Utóbbiak közül 33 százalék azt nyilatkozta, hogy négyszer vagy annál többször nyaralt azon a helyszínen, ahová idén is készül. A megkérdezettek 47 százaléka háromcsillagos hotelben fog megszállni; 39 százalékuk 4-6 napos, míg 37 százalékuk 7-9 napos vakációzást tervez.

"A romániai lakosság nyaralási szokásai jó irányba változtak az utóbbi években. Ugyanakkor sok a változatlan tényező, mint az anyagi lehetőségek, a vakációzások sűrűsége vagy a konzervatív hozzáállás a célpontokat, a készpénzzel való fizetést vagy a családi nyaralást illetően. Az eredmények alapján tavalyhoz képest nőtt az érdeklődés, de a piac még messze nem érte el a teljes potenciálját" - magyarázta Corina Cimpoca, a felmérést készítő MKOR Consulting alapítója.

A megkérdezett személyek 60 százaléka inkább maga tervezi meg nyaralását, mert magasnak tartja az utazási irodák által felszámolt díjat.  A romániai lakosság 31 százaléka évente egyszer megy el vakációzni, 36 százalékuk évente kétszer megy el hosszabb üdülésre.

A felmérést május 8-a és 14-e között végezték, 1 155 személyt kérdeztek meg egy internetes kérdőív segítségével.

Kapcsolódók

Kimaradt?