A román gazdaság teljesítményéről áradozott egy IMF-szakértő

Ha tartja a jelenlegi növekedési ütemet, a román gazdaságnak sikerül rövid időn belül leköröznie a a görög, cseh és portugál gazdaságot – állítja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai képviseletének vezetője.

Guillermo Tolosa a Digi24 televíziónak nyilatkozott erről csütörtök este. Szerinte nem kell ötven év ahhoz, hogy Románia lehagyja gazdasági téren a három uniós tagállamot, mert „ez már most körvonalazódik”, és az IMF becslései szerint három éven belül bekövetkezik.

A szakember szerint azonban a román gazdaság növekedésének több akadálya is van, az egyik az ország infrastruktúrájának állapota. „Ezzel komolyabban kellene foglalkoznia a román vezetésnek. Több pénzt kellene fordítani az infrastruktúra-fejlesztésre” – mondta Tolosa.

Mint ismert, az első fél évben 3,7 százalékkal nőtt a gazdaság a tavalyi év azonos időszakához képest az országos statisztikai intézet adatai szerintA második negyedévben a gazdaság teljesítménye 3,2 százalékkal javult. Az idei első negyedévhez képest a gazdaságban hozzáadott érték 0,1 százalékkal nőtt az április-június közötti periódusban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?