50 km/órával közlekednek Romániában a 120 km/órás sebességre tervezett vonatok

A szerelvények maximális haladási sebességét a vasúti pálya műszaki állapota határozza meg.

Kolozsvár és Bukarest között vasúton közel 500 km a távolság, amit a szerelvények 9-10 óra alatt tesznek meg. Hasonló távolságra található Berlintől München, Bécstől pedig Innsbruck, a vonatoknak azonban csak 4-4,5 órára van szükségük ahhoz, hogy eljussanak egyik városból a másikba, írja a Ziarul Financiar (ZF).Fotó: Facebook/CFR Calatori

100 km/órát meghaladó átlagsebességgel nem csak a fejlett és gazdag nyugati államokban közlekednek a vasúti szerelvények, hanem számos egykori szocialista országban is. Püspökladány és Budapest között, a felújított pályaszakaszokon 120 km/órás sebességgel száguldanak az Intercity szerelvények.  

Prága és Ostrava között 351 km a távolság, amit három óra alatt tesznek meg a 117 km/órás átlagsebességgel haladó vonatok. Varsó Krakkótól 293, Gdansktól pedig 327 kilométerre fekszik, a menetidő pedig két és fél és három óra között változik, vagyis egyes szerelvények átlagsebessége 130 km/óra körül van.

Annak, hogy idehaza a vonatok csigalassúsággal közlekednek a fő oka a vasúti pálya nem megfelelő műszaki állapota. „A vonataink 120 km/órás sebességgel képesek közlekedni, azonban a Bukarest-Temesvár vonalon az átlagsebességük 50 km/óra, mivel sebességkorlátozások vannak, a korszerűsítési munkálatokra várunk” – nyilatkozta a ZF-nek Liviu Pescărușu, az Astra Transcarpatic vasúttársaság vezérigazgatója.

Romániában jelenleg egyetlen vasútvonalon, Bukarest és Konstanca között közlekedhetnek a vonatok nagy sebességgel, elméletileg akár 160 km/órával, a valóságban 90-112 km/órás átlaggal. A vánszorgó szerelvényeknek tudható be, hogy idehaza a vasúti közlekedés népszerűsége hosszú évek óta folyamatosan csökken. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2001-ben még 100 milliónál többen utaztak vonattal, 2022-ben azonban 70 millióra csökkent az utasok száma. A tavalyi adatokat egyelőre nem közölte az INS.   

Tavaly mindössze 90 km vasúti pályát korszerűsítettek Dél-Erdélyben, a Maros völgyében. Ezek nagy csúszással, még 2017-ben megkötött szerződések alapján elvégzett munkálatok voltak.

Kapcsolódók

Kimaradt?