Újabb vad ötlettel állt elő a pénzügyminiszter

A borravaló megadóztatásának kudarca után olyan újabb – az adócsalás visszaszorítását célzó – ötlettel rukkolt elő a pénzügyminiszter, amelyet megrökönyödve fogadtak a pénzügyi elemzők és adószakértők.

Hétfőn Eugen Teodorovici a Digi24 televíziónak adott interjúban közölte: elképzelése szerint a polgároknak lehetővé kell tenni, hogy költségeik egy részét leírhassák az adóalapjukból. Elmondta, olyan termékek és szolgáltatások ellenértékének leírhatóságára gondolt, amelyek esetében nagy az adócsalás. Teodorovici nem nevezte meg ezeket a termékeket és szolgáltatásokat.

„A lényeg, hogy a polgár egész évben gyűjti a pénztári nyugtákat, és az esztendő végén visszakapná a jövedelemadójának 20-30 százalékát, azt az összeget, amelyet olyan termékekre költött, amelyek esetében országos szinten nagy az adócsalás” – magyarázta Teodorovici.

A HotNews portál által megszólaltatott elemzők viccnek hitték a pénzügyminiszter javaslatát. Emlékeztettek arra, hogy Romániában a polgárok igen nagy hányada fizetésből él, amelynek adóját visszatartja a munkáltató és jövedelembevallást sem kell kitölteniük.

Többségük szerint az elképzelés feje tetejére állítja az adórendszert, bürokráciába fullasztja az adófizetőket. Arra kényszerítené ugyanis az összes – eddig csak fizetésből élő – alkalmazottat, hogy minden évben jövedelembevallást töltsön ki. Arról nem beszélve – mondta egyikük –, hogy nem tudni még, miből pótolja majd az állam a 20 százalékos adókiesést.

Kapcsolódók

Kimaradt?