Székely termékek Konstancán is

Egy konstancai szállodában és egy üzletben is kaphatók már a Székely termék védjeggyel ellátott termékek. A forgalmazó vállalkozó idén februárban vitt mintát a csíkszeredai Székely termék boltból. Az áruval elégedettek voltak, ezt követően már kétszer érkezett rendelés a kikötővárosból, összesen 10 ezer lej értékben, számolt be Márton István, a Székely Termék Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke.

Az üzleti kapcsolat Bege Károly megyei tanácsos közbenjárásával jött létre. Az érdeklődő vállalkozó első körben mintát vitt a termékekből, nagyrészt élelmiszerekből, kóstoltak többek között hentesárut, kolbászt, szalonnát, vadhúst, tejterméket, szilvapálinkát, csokoládét. A vállalkozó és vendégei elégedettek voltak az áruval, így ezt követően további két alkalommal vittek árut Székelyföldről.

Márton István elmondta, a vállalkozó kérte a Székely termék logót és székely zászlót is, hogy kitűzze szállodájára és üzletére. A mezőgazdasági szövetkezet elnöke reményét fejezte ki, hogy hosszú távú és gyümölcsöző lesz az együttműködés.

A Székely termék mozgalom Hargita Megye Tanácsának kezdeményezése, amely gazdag és élő mezőgazdasági hagyományaink továbbélését, a minőségi és egészséges termékek piacra jutását célozza. A Székely termék védjegy bejegyeztetésével és a termékek hazai és külföldi üzletláncokba való eljuttatásával a gazdáknak biztosítanak jövedelmi forrást, a lakosságnak pedig az egészséges élelmiszerhez való hozzáférést.

Kapcsolódók

Kimaradt?