Hivatalos: el akarja halasztani a kormány a gyermekpénz megduplázását

Elhalasztani készül a kormány a gyermeknevelési pótlék megduplázásról szóló, kihirdetés előtt álló törvény hatályba lépését.

Erről a miniszterelnök számolt be pénteken, miután egyeztetett Klaus Johannis államfővel a Cotroceni-palotában. Ludovic Orban elmondta, az idei költségvetésben nincs keret a pótlék megkétszerezésére, de értésre adta, hogy a költségvetés-kiigazításkor a kormány már elkülöníthet erre pénzt.

„A legvalószínűbb azt, hogy elhalasztjuk a törvénymódosítás hatályba lépését mindaddig, amíg lesz rá pénz. (…) Ez a költségvetés-kiigazítás után várható” – mondta a miniszterelnök. Az eddigi gyakorlat alapján az idei első költségvetés-kiigazításra valamikor júliusban lehet számítani.

Mint ismert, Klaus Johannis csütörtökön azt nyilatkozta: nem áll szándékában elutasítani a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló törvény kihirdetését, amelynek határideje január 18. Az államfő elmondta, az elnöki hivatal még elemzi a gyermekpénz megduplázásáról szóló törvényt, és a kormánytól is javaslatokat vár a gyakorlatba ültetésére. „Olyan pénzösszegekről van szó, melyeket nem foglaltak bele a költségvetésbe, a kormánynak tehát megoldásokat kell találnia” – szögezte le.

A miniszterelnök korábban világossá tette: a kormánynak nincs szándékában megduplázni a gyermeknevelési pótlékot, mert ez rendkívüli módon megterhelné a költségvetést. Ludovic Orban közölte, több forgatókönyvet is elképzelt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a gyermekpénz megduplázásának megakadályozására. Az egyik változat szerint emelkedne a pótlék összege, de a törvényben rögzítettnél jóval kisebb mértékben.

„Nem akarom ámítani a szülőket, az első félévben kizártnak tartom a gyermekpénz növelését” – reagált korábbi megkeresésünkre Csép Andrea képviselő, a munkaügyi szakbizottság titkára. Az RMDSZ politikusa szerint az államfő és akormány minden eszközt meg fog ragadni arra, hogy ne duplázzák meg a gyermeknevelési pótlékot. 

A kormányfő nem zárta ki azt sem, hogy a PNL az alkotmánybíróságon támadja meg a múlt év végén elfogadott törvénymódosítást, vagy pedig sürgősségi rendelettel kitolja a jogszabály hatályba lépésének időpontját. „A PNL egyetért a pótlék emelésével, de azt szeretné, hogy a növekedés racionális, fenntartható mértékű legyen. Jelenleg nincs pénz az összeg megduplázására” – magyarázta Ludovic Orban.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?