Idegenforgalmi siker a semmiből: százezrek keresik fel a porumbáki vályogkastélyt

Két év alatt kb. félmillióan zarándokoltak el a Fogarasi-havasok lábánál természetes anyagokból felépített, mesék ihlette kastélyhoz.

Röpke három év leforgása alatt Erdély egyik legnagyobb tömegeket vonzó idegenforgalmi látványosságává nőtte ki magát egy eredeti arhitektúrájú épület Felsőporumbákon. A Szeben közelében, a Fogarasi-havasok lábánál fekvő faluban egy bukaresti vállalkozó 2014 tavaszán kezdett hozzá egy szálloda felépítéséhez, melyről rövid időn belül cikkezni kezdett a sajtó. A mesék és a fantasy filmek világát idéző épülethez szinte kizárólag természetes anyagokat, javarészt vályogot, fát és szalmát használtak.

Az építtető azt nyilatkozta, négy építésznek köszönte meg a munkáját, mire megtalálta azt az embert, aki megértette és valóra tudta váltani az elképzeléseit, a szatmári származású, a Bánságban élő Ileana Mavrodin személyében. A tervező kerülte az egyenes vonalakat, a felületek hullámzanak, a falakat nem festették le, a tetőre 80 ezer zsindely került. A főépület mellett, melyben 10 szoba van, kialakítottak egy jellegében hasonló, zöldtetős épületet. Az előzetes elképzelések szerint előbbit szállodának, utóbbinak pedig étteremnek szánták, ám egyik sem működik rendeltetésszerűen.

A Tündérek Kastélya (Castelul Zânelor) nevű komplexum 2016-ban készült el, s szinte azonnal szárnyra kapta a hír, tódulni kezdtek a látogatók az egész országból, sőt, külföldről is. Népszerűségéről mindent elmond, hogy Facebook-oldalát 130 ezren kedvelik, s ugyanannyian követik.

A turisták szinte egymás lábát tapossák

„Ezrével jönnek az emberek mindenfelől” – mondta értetlenkedő arckifejezéssel egy környékbeli, aki elfuvarozott a helyszínre, s a látottak alapján a kijelentés helytállónak tűnik. Az út szélén és a szomszédos telken kialakított parkolóban személyautók számolatlanul, köztük néhány turistabusz. Az újsütetű látványosságban rejlő hatalmas idegenforgalmi potenciált néhány élelmes vállalkozó hamar felismerte. A bejárat környékén több kifőzde várja a vendégeket, némelyik kifejezetten hangulatos küllemű, stílusában a fő attrakcióhoz igazodó, s továbbiak vannak épülőben.

A vályogkastélyba 5 lej a belépő. A turisták szinte egymás lábát tapossák, az épület két végén magasodó toronyba csak sorban állással lehet feljutni, s a fényképezéshez legjobb hátteret biztosító helyek is folyamatosan foglaltak. A hobbitlakokhoz hasonlító építmény egyik szobájába be is lehet kukkantani, ami berendezve nincs ugyan, de kíváncsiskodó így is van épp elég.

A tulajdonos azt állítja, hogy továbbra is szándékában áll szállodaként működtetni a komplexumot, de ez valószínűleg nem igaz, mivel az jelenlegi állapotában mesésen jövedelmez. A működtető Castelul de Lut kft.-nek 2017-ben 2 millió, tavaly pedig már 2,76 millió lej árbevétele volt, s kiemelkedően magas a profitrátája, két év alatt 2,6 millió lej (kb. 600 ezer euró) nyereséget termelt. Ha a bevételnek csak a fele származik a belépők árából, s a többit a szabadtéri étkezde és a szuvenírbolt teszi hozzá, ez akkor is közel 280 ezer látogatót jelent.

A kastély már minden bizonnyal visszahozta a befektetett összeget, s mindezt 8 alkalmazottal, nagyságrendekkel kevesebb munkával, vesződéssel, mintha hotelként működne. A porumbáki vályogkastély jó példája annak, hogy a sikeres idegenforgalomi vállalkozáshoz lényegében egyetlen dolog kell, egy igazán jó ötlet.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?