Wellness-központ és bobpálya épül Kovásznán

Élményturizmust szolgáló nagyberuházásokkal színesítenék kínálatukat a háromszéki városok.

A Kovászna megyei turizmus egyik fellegvárának számító Kovászna fürdőváros három hektáros területen wellness-központot, a mellette lévő sípályán pedig nyári bobpályát építene. Ezek megvalósíthatósági tanulmányát legutóbbi ülésén fogadta el a fürdőváros önkormányzata. Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 12 hektáron szeretne építeni egy országos szinten egyedülálló vidámparkot. Ezektől a befektetésektől a hazai és külföldi turisták számának emelkedését remélik.  

Jelenleg is Kovászna városba érkezik a legtöbb turista Háromszéken, ám a település kínálatát a szociális turizmus határozza meg, azaz a legtöbb vendég az állam által finanszírozott ingyenes vagy kedvezményes jegyekkel érkezik kezelésre. Gyerő József polgármester elmondta, a város természetes gyógyturisztikai adottságait, az ásványvizeket, mofetta gázakat, az ionizált levegőt szeretnék kamatoztatni, és fizetőképes turistákat célozzák az újabb beruházásokkal.    

A wellness-központot három hektáros területre építik, a kivitelezési költségeket 5 millió euróra becsülik. A wellness-központhoz strand, külső és belső medencék, sportpályák, játszótér, spa-rész és vendéglő is tartozik majd.

A wellness-központ közelében épül meg a bobpálya, a Lőrincz Zsigmond sípálya egy részén. Az 50 méter szintkülönbségen létrehozott pálya 550 méter hosszú lesz, 350 méteres felvonóval. Az 1,5 millió eurós beruházásra, elsősorban kormánytámogatásból remélnek finanszírozást, de ha ez nem sikerül saját, vagy megyei erőforrásból építik meg.

Egyedülálló vidámpark-komplexum épülhet

Az országos szinten egyedülálló létesítményt a Sepsiszentgyörgy és a hozzá tartozó Sugásfürdő közötti 12 hektáros területen tervezik. Tervek szerint a beruházás értéke 4,7 millió euró lesz és számítások szerint a megnyitás első évében százezer látogatója lesz a vidámpark komplexumnak, majd évente tíz százalékkal nő a látogatók száma.

A vidámpark területen egy kilométer hosszú alpesi hullámvasutat üzemelnek be. A vizes felvonó a másik vonzó elem lehet: a vízi lift egy tóba ereszkedik le az üvegalagúton keresztül, onnan megfigyelhető a víz alatti élővilág, és a kalózok rejtett kincsei. Egy második felvonó a mélységbe való alámerülést szimulálja, bemutatva egy ilyen kaland veszélyeit. Berendeznek egy szafari buszt, ahol virtuálisan a világ több pontjára elutazhatnak az érdeklődők.

A tervezet szerint egy kalandparkot is kialakítanak, ötvözve a kötélpark és erdei kalandpark kínálatát, kötélcsúszdával kiegészítve. Többek között lesz egy kétszintes épület ajándékboltokkal, étteremmel, tó fölé nyúló üvegteraszos bárral, mozival és játékteremmel. Megépítenek egy miniatűr várost, ahol 3D-s technológiával a világ legismertebb műemlékeit jelenítik meg. Felszerelnek négy teleszkópot, és egy űrhajó kicsinyített modelljét.

Kapcsolódók

Kimaradt?