Motorizáció: Erdély nagyon elhúzott a Regát mellett

A megyék rangsorát Temes, Arad és Kolozs vezeti a motorizáció terén, az utolsó 18 között egyetlen erdélyi sincs.

Rohamos ütemben nő az ország motorizációja. 2016-ban még csak 277 volt az ezer főre jutó személygépkocsik száma, ám 2017-re ez 305-re, a tavalyi évére pedig 330-ra nőtt. Az elmúlt évben 454 ezerrel nőtt a járműpark, a forgalomba íratott autók száma elérte a 6,45 milliót.

A gépkocsiállomány növekedésével párhuzamosan a 12 évesnél öregebb járművek aránya  is nőtt: egy évvel korábban ez még csak 62,8 százalék volt, 2018 végén azonban már 66,3 százalék. A motorizáció tekintetében Bukarest toronymagasan vezet, amiben semmi meglepő nincs, a megyék között pedig hatalmas eltérések vannak. Az autókkal leginkább ellátott megye Temes, ahol 367,3 jármű jut ezer lakosra, az országos ranglista utolsó helyén álló Vaslui-ban azonban szinte feleannyi, mindössze 196,2.

A Kárpátok a törésvonal

Bár kétségtelen, hogy kulturális tényezők is befolyásolják, a motorizációt az életszínvonallal szoros összefüggésben levő mutatónak tartják, ami nagyjából tükröződik a megyei szintű adatokban. A főváros után, a toplista élén kivétel nélkül prosperáló gazdasággal rendelkező megyék találhatók: Temes, Arad (359), Kolozs (358), Konstanca (357,4), Brassó (352,6) és Argeș (350,1). Némileg meglepő, hogy a jómódúnak számító Ilfov és Prahova megyékben a motorizáció viszonylag alacsony, a mutató értéke 319,9, illetve 318,5.

Ilfov ugyanakkor az egyik legfiatalabb járműállománnyal rendelkezik, a 12 évesnél öregebb autók aránya 47,9 százalék, aminél kedvezőbb mutatója csak Bukarestnek van. A magyarlakta megyék közül Biharban 340,5 autó jut 1000 főre, Szatmárban 329,1, Szilágyban 327,4, Hargitában 309,9, Marosban 307,4, Kovásznában pedig 307,3. Szilágy gazdasági helyzetéhez képest kifejezetten jól áll a motorizáció tekintetében, azonban járműparkja a legidősebb az országban, a 12 évesnél régebbi személygépkocsik aránya 80,8 százalék. Ez elképesztően magas arány, az országos átlag 66,3 százalék.

A motorizáció tekintetében Kárpátok valódi törésvonalat jelentenek, az utolsó 18 megye között ugyanis egyetlen erdélyi sincs. Erdélyben a lakosság számához arányítva Beszterce-Naszódban van a legkevesebb autó, amely a 301,2-es mutatóval még a középmezőnyben tanyázik. Vaslui mellett Călărași az egyetlen megye, ahol 1000 lakosra 200-nál kevesebb gépkocsi jut.

Uniós szinten utolsók

Uniós szinten a motorizáció tekintetében utolsók vagyunk, még Bulgária is megelőz bennünket. Ennek a fő oka a múltban keresendő, ugyanis 1990-ben a lakosság számára vetítve sehol sem volt olyan kevés autó, mint nálunk. Romániában akkor 54 gépkocsi jutott 1000 lakosra, míg Magyarországon 187, Lengyelországban 138, Csehországban 234, Bulgáriában pedig 152.

Jelenleg Lichtenstein a legmotorizáltabb az EU-ban, az alpesi miniállamban 1000 lakosra közel 780 autó jut, majd Luxemburg és Olaszország következik, 670, illetve 630 körüli értékkel. Arra, hogy a motorizáció kulturálisan is meghatározott, arra Hollandia és Svédország a legjobb bizonyíték, a két északi államban ugyanis 480 körüli a mutató, alacsonyabb, mint egy sor ex-szocialista országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?