Használtautó-vásárlásban fanatikus németrajongók vagyunk

Háromnál is több használt autó jutott 2018-ban minden egyes eladott új személygépkocsira. Előbbiek között a Volkswagen volt messze a legnépszerűbb.

Még hogy a román nép frankofón volna? Ugyan már. Ha használtautó-vásárlásról van szó, biztosan nem, sőt kifejezetten germanofilnek minősül. A tavalyi népszerűségi rangsor első négy helyét német márkák foglalják el, s az első tízbe még egy teuton brand bekerült.

A Volkswagen a legnépszerűbb

A legkeresettebb, a korábbi évekhez hasonlóan, tavaly is a Volkswagen volt, amelyből közel 120 ezer darabot írattak be a forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a VW részesedése a hazai használtautópiacból hozzávetőleg 30 százalék volt 2018-ban. A wolfsburgi székhelyű cég másodkézből vásárolt járműveinek a száma közel annyi, ahány új autót együttesen értékesített valamennyi gyártó a romániai piacon.

Az illetékes hatóság, a DRPCIV adatai szerint a második legkelendőbb márka az Opel volt. A több mint 150 éves vállalat használt autóiból 49 ezer darab került tavaly romániai tulajdonosokhoz. Vadonatúj, prémium kategóriás személygépkocsira viszonylag keveseknek futja, a second-hand kategóriában viszont kifejezetten keresettek: BMW-ből 46 ezer, Audiból 44 659, Mercedes-Benzből pedig 24 933 kelt el. Ezen márkák esetében minden egyes eladott új autóra körülbelül 20 darab használt jut.

Az első ötbe befért egy amerikai márka is, a Ford, 42 800 darabbal. A 7.-10. helyeken a Skoda, a Renault, a Peugeot és a Seat osztozott.

Jelentősen nőtt az új gépkocsik eladása

Tavaly arányait tekintve figyelemre méltó pozitív átrendeződési folyamat zajlott az autópiacon. Az új gépkocsik eladása 23 százalékkal nőtt 2017-hez képest, az abszolút piacvezető pedig továbbra is a Dacia. A használt személygépkocsik iránti kereslet ellenben 8 százalékkal csökkent. Tény, hogy volt is honnan csökkennie, 2017-ben ugyanis a használt autók forgalma minden korábbi rekordot megdöntött, 519 ezer darabot írattak forgalomba, 74,55 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A Top 10-ben szereplő márkák legnagyobb tavalyi vesztese az Opel, amelyből 24 százalékkal vásároltak kevesebbet, mint 2017-ben. A Ford esetében 16, a Volkswagennél 13, a Renaultnál 12, a Peugeot-nál és a Seatnál pedig 11-11 százalékos volt a visszaesés. Növekedést kizárólag a VW által gyártott Skoda tudott felmutatni, melyből 3 százalékkal több kelt el, mint egy évvel korábban.

Tavaly összesen 566 ezer személygépkocsit vásároltak idehaza, ezeknek 23 százaléka volt új. Egy évvel korábban az új autók piaci részesedése a 17 százalékot sem érte el.

A magyarok az Opelt szeretik

Romániától eltérően Magyarországon tavaly szárnyalt a használtautó-kereskedelem. Az év első kilenc hónapjában 573 ezer jármű került új tulajdonoshoz, 13,7 százalékkal több, mint 2017-ben.

Az anyaországi vásárlók leginkább az Opelt preferálják, melyet a Volkswagen, a Suzuki, a Ford és a Renault követ a népszerűségi rangsorban. Köszönhetően a magasabb életszínvonalnak, Magyarországon az autópiac sokkal kiegyensúlyozottabb, mint nálunk, eladások terén az új és a használt járművek aránya megközelítőleg 50-50 százalék.

Kapcsolódók

Kimaradt?