banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Miniszter: körvonalazódik az új gépkocsiadó bevezetése

Két hét múlva véglegesíti a gépkocsikra kirótt környezetvédelmi adóról szóló tervezetet a kormány, és még idén megszavazza a parlament. Az új illetéket legkésőbb jövő év márciusában vezetik be.

Erről Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter számolt be a dcnews.ro portálnak adott interjúban. Közlése szerint az új adó kiszámításakor a „környezetszennyező fizet” elvet veszik alapul. „Akinek régi autója van, többet fizet, akiknek pedig hibrid gépkocsija, annak is kell fizetnie valamit” – magyarázta.

A dcnews.ro információi szerint az adót vagy a gépkocsi műszaki vizsgájakor, vagy a helyi önkormányzatnak fizetett éves illetékkel együtt fizeti majd ki az autótulajdonos.

Mint ismert, az úgynevezett környezetvédelmi bélyegilletéket tavaly februárban törölte el a kormány. Ennek következtében tavaly több mint félmillió használt autót írattak be forgalomba Romániában, ez a szám pedig idén tovább nőtt. A kormány ezért kilátásba helyezte, hogy már 2018-ban visszavezetnek egy illetéket. Ez az intézkedés azonban jövő évre tolódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?