Újabb Guinness-rekordot döntött a nagyváradi zongoraművész

Miután nyáron harmadik Guinness-világrekordját is „kipipálta”, most az önmagában is csúcsnak számító negyedik rekorddöntését is bejelentette Thurzó Zoltán. A nagyváradi zongoraművész ezúttal inkább sportkategóriába tartozó csúcsot ért el, hiszen a zongorán fél perc alatt leütött legtöbb hang világrekordját döntötte meg.

Ennek kapcsán még futballbíró, Octavian Șovre is jelen volt az eseményen, hiszen ahhoz, hogy a szakbizottság majd hivatalosan is elismerje a rekorddöntést, több feltételnek is eleget kellett tennie. A dokumentációt a hét végén tervezik elküldeni Londonba, a Guinness székhelyére, és amikor hivatalossá válik, akkor egyedülálló módon négyszeres Guinness-rekorderként fogják számon tartani.

A csúcsdöntési kísérletet, mint ismeretes, még tavasszal jelentette be. Már akkor beszámolt róla, hogy ezt édesanyja, Thurzó Margit Terézia hálálnak egyéves évfordulójára, október 23-ra tervezi. Biharon lévő családi házukban sikerült megvalósítania: Facebook-oldala alapján 500 alkalommal sikerült leütnie a zongorabillentyűt 30 másodperc alatt, amivel átadta a múltnak egy fiatal japán tavalyi, 495 leütéses világrekordját.

Az Agerpres szerint a 41 éves váradi zongoraművész nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy egy Ritmüller zongorán valósította meg. Azt egy helyi vállalkozótól, Bene Lórándtól kapta, majd pedig Hamburgban átkalibrálták, hogy elérje egy Steinway-zongora képességeit.

Fotó: Thurzó Zoltán Facebook-oldala

Thurzó Zoltán 2022-ben két Guiness-világcsúcsot állított fel: Himnusz a magasban címmel Nepálban, a Mount Everest alaptáborában megdöntötte a világ legmagasabb pontján történő zongorakoncertjének világrekordját, majd Nagyváradon sikeresen megdöntötte a világ leghosszabb zongoramaratonjának Guinness-világrekordját is. Idén a világ legmagasabb járható útjának tetején tartott zongorakoncertjével ért el újabb világcsúcsot.

Emlékezetes, hogy a rekordokkal célja van: szeretne létrehozni Nagyváradon egy zenei magánmúzeumot, Thurzó Sándor Zenetörténeti Múzeum és Zenei Adattár név alatt.

(Nyitókép: Thurzó Zoltán Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?