Téli madáretetés – Ha jól csináljuk, hasznos lehet
Természetvédelmi szempontból nem szükségszerű, de hasznos lehet a vidékeinken áttelelő vadmadarak etetése. Amennyiben betartunk néhány fontos szabályt, nem csupán télen, hanem az év minden szakában gyönyörködhetünk a környezetünkben berendezkedő madarak látványában, amelyek kártevő rovarok elpusztításával hálálják meg gondoskodásunkat. Papp Tamást, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatóját, biológust kérdeztük.
A téli időszak beköszöntével sokan fognak bele a vadmadarak etetésébe. A legkülönbözőbb etetők bukkannak fel a kertekben, vagy éppen a tömbházak melletti fákon, azonban nagyon nem mindegy, mivel csábítjuk a tollas vendégeinket. Mielőtt konkrét gyakorlati tanácsokat osztanánk meg a Maszol olvasóival, arra kértük Papp Tamás biológust, foglalja össze, hogy egyáltalán szükség van-e arra, hogy plusz táplálékot tegyünk ki a telelő madaraknak?
Mint a szakember hangsúlyozta, alapvetően a téli madáretetés természetvédelmi szempontból nem szükséges. Az etetőknél leggyakrabban megforduló cinegék hozzászoktak ahhoz, hogy a téli időszakban is itt maradnak (értsd: Erdélyben, Székelyföldön – szerk.megj.), és ellátják magukat táplálékkal, szögezte le Papp Tamás.
„Mindemellett azt tudom mondani, hogy nyugodtan lehet etetni. Nem azért, mert a cinkének szüksége van rá, hanem mert ezzel a tevékenységgel közelebb hozzuk magunkhoz a madarat. Nekünk örömet okoz, hogy láthatjuk őket és a cinkéknek rosszat nem teszünk vele. Az ember azt szokta megvédeni, amit szeret, és csak azt tudja megszeretni, amit meglát, megismer” – fogalmazott a biológus. Hozzátette, különleges (nevelési) élmény lehet felnőttek és gyerekek számára egyaránt az ablakokban, etetőkön megjelenő madarak látványa.
Ezekre a madárfajokra számíthatunk főként az etetőknél vidékünkön:
- Cinkefajok (Pl. széncinege, kék cinege, nagy cinege)
- Veréb (pl. házi veréb, mezei veréb)
- Fenyőrigó
- Házi rozsdafarkú
- Fenyőpintyek, mezei pinty
- Csuszkák
- Nagy fakopáncs
Természetesen, mint mindennek, amikor az ember beavatkozik a természet folyamataiba, az etetésnek is lehetnek negatív következményei – hívta fel a figyelmet Papp Tamás. Példaként említette Nagy-Britanniát, ahol csaknem minden háznál van madáretető és télen-nyáron etetnek az emberek. „Ezzel gyakorlatilag beleszólnak a természet rendjébe, és bizonyos fajokat előnyben részesítenek másokkal szemben, de ez Romániában nem jellemző” – mutatott rá.
Vízimadarakat ne!
A biológus ugyanakkor hangsúlyozta, a fent leírtak a kiskertekben, tömbházlakások körül megjelenő cinegék, pintyek etetésére vonatkoznek, ám vízimadarakra semmiképpen sem. Azok etetését ugyanis kifejezetten ellenzik a szakemberek.
„Ahol népszerűbb helyeken, tavakban dobálják be az emberek a kenyeret, a hattyúk, récék, szárcsák összeverődtek és ezt eszik. Ez több szempontból sem jó. Egyrészt a kenyér nagyon rossz táplálék ezeknek a madaraknak, ami elváltozást okoz, nemcsak emésztés szempontjából, de akár túlnövekedést is eredményezhet. Másrészt ezeket a részleges vonuló vízimadarakat olyan helyhez köti, ahol ha elutaznak például, akik etetik őket, táplálék híján maradnak. Ez erős agressziót válthat ki a madarakból, éhen is pusztulhatnak, mert többen vannak, mint amit az adott víztest el tudna tartani. Éppen ezért egész Európában nem javasolt vízimadarakat etetni, ennek ellenére sok helyen látunk ilyet” – fejtette ki Papp Tamás.
Legyünk következetesek
Hasonló okból lényeges, hogy ha elkezdtünk madarakat etetni, akkor legyünk következetesek, emelte ki a szakember. „Semmiképpen ne hagyjuk abba, amikor a legnagyobb hideg van. Készítsünk olyan etetőt, amibe beleöntve az ételt, az lassan folyik le, így két-három napig biztosan nem lehet gond, ha nem tudjuk utántölteni. Ha a leghidegebb napokon elutazunk, kérjünk meg valakit az etetésre, különben el is pusztulhatnak a madarak. Ez esetben is azt történik ugyanis, hogy nagyobb mennyiségű cinege, pinty gyűlik össze az adott területen a plusz táplálék miatt, mint amennyit természetesen eltartana. Ha pedig a plusz táplálékforrást megszüntetem több napra, akkor a madaraknak egy része el tud menni más helyre, de nem biztos, hogy mindegyiknek van annyi energiatartaléka, hogy elrepüljön 5-10 vagy 100 kilométerrel arrébb, ahol természetes módon is elegendő táplálék van” – figyelmeztetett a biológus.
Mivel etessünk?
Ha már nekifogtunk etetni, fontos, hogy jól válasszuk meg az etetőanyagokat. A szakember érdeklődésünkre általánosságban az olajos magokat ajánlotta: napraforgómag, tökmag tökéletesen megfelel. „A vékony héjú, fekete napraforgómag ideális etetőanyag, de lehet készíteni a madárkalácsot is például zsírból. A madarak szeretik a diót, mogyorót, a szalonna is megfelelő, hogyha nincs füstölve, sózva” – mondta Papp Tamás. El kell kerülni viszont a kenyér, és a gabonafélék kirakását. A kenyér a fentebb már említett okok miatt nem megfelelő, a gabonát pedig nem tudják megenni, tette hozzá.
Ajánlott etetőanyagok:
- Napraforgómag
- Tökmag
- Diófélék (pl. mogyoró)
- Cinkegolyók
- Zsíros etetőkeverékek (például faggyúval kevert magvak)
- Gyümölcsök (pl. alma, bogyók)
- Nyers szalonna, háj
Kiemelt jelentőségű, hogy ha az etetésről gondoskodunk, mindenképp érdemes madáritatót is elhelyezni az etető közelében. Minden nap cserélve a vizet, mínusz fokok esetén is lehet folyamatosan friss ivóvízről gondoskodni a madarak számára, sokszor ugyanis a vízhez nehezebben jutnak hozzá, mint a ételhez, hívta fel a figyelmet Papp Tamás.
Hálás vendégek
Ha folyamatos és megfelelő etetéssel (és itatással) a kertünkbe, lakóhelyünkre vonzottuk a madarakat, nem marad el a „hála”. Az odavonzott madarak, a cinegék különösen, nyáron a rovarevők, télen pedig részlegesen magevők, de a hideg időszakban is elpusztítják a rovarokat. „Az áttelelő rovarokat, petéket, lárvákat, amik akár a gyümölcsfáinkon is ott vannak, leszedegetik, hiszen nem kizárólag a napraforgót fogják enni, nem is férnek egyszerre hozzá. Általában, amit látunk az etetőn öt-tíz perc alatt, az a tíz százaléka lehet a madaraknak, amelyekt odajárnak. A többi madár pedig ott mozog a kertünkben, a környékünkön, és tisztán tartja a fáinkat” – emlete ki a biológus.
Számos fajtájú, formájú madáretető ismert és kapható, ám házilag is könnyen alkothatunk ilyeneket. A legfontosabb, hogy az eleséget óvjuk meg a csapadéktól, ne nedvesedjenek meg, ragadjanak össze a magok, hívta fel a figyelmet Papp Tamás. Mint hozzátette: a legegyszerűbb műanyag flakonból etetőt készíteni.
Ne a macskákat etessük cinegével
Veszélybe is sodorhatjuk a madarakat, ha nem megfelelően helyezzük el az etetőt és a macskák könnyen elkaphatják őket. „Nagyon fontos, hogy a cinegéket etessük maggal, ne a macskát cinegével. Sajnos a házimacska nagy madárvadász. Olyan helyre kell tennünk, hogy ne férjen hozzá, például a kertben lábra kihelyezett etető esetén a tartó lábakra szerelhetünk valami szúrósat, amitől a macska nem tud felmászni rá. A mozdíható etetőket helyezzük el a fára olyan helyre, ahol a macska nem fér hozzá” – figyelmeztetett Papp Tamás.
Ahogy ezen a videón láthatjátok, látványnak sem utolsó a téli etetők madárforgalma.
CSAK SAJÁT