Téli madárvédelem – Ezekre figyeljünk, ha etetni szeretnénk

A tél beálltával újra aktuálissá vált a madáretetés kérdése. Az interneten rengeteg tipp, praktika és persze számos tévhit is kering arról, hogy miként gondoskodhatunk a madarakról ezekben a hónapokban. Kiss Rékával, a Milvus csoport biológusával pontra tettük ezeket a kérdéseket.

A madáretető készítése számos gyerek egyik első találkozása a természetvédelemmel. Szerencsére ma már egyre többen helyeznek ki különböző anyagból, különlegesebbnél különlegesebb módszerekkel készített etetőket, és töltik fel madaraknak szánt eleséggel.

Kiss Rékától, a Milvus csoport biológusától megtudtuk, hogy nem csupán az örök kérdés, hogy mit helyezhetünk az etetőbe és mit nem, hanem az is, hogy egyáltalán szükséges, illetve jó dolog-e maga az etetés. Mint mondta, ez is egyfajta mesterséges beavatakozás a természet rendjébe, ami befolyásolja, megváltoztatja a madarak viselkedését. Emellett persze számos előnye is van, mint például az, hogy az emberek közelebb kerülhetnek a madarakhoz, lehetőségük van alaposabban megfigyelni, ezáltal megismerni őket, nem beszélve arról, – ahogy a biológus is fogalmazott – hogy az egész évben használt rovar- és növényirtó szerekkel okozott kár miatt talán így kárpótolhatjuk picit a környezetünket.

fotó: Pixabay

Kérdésünkre, hogy melyek azok a madarak, amelyek leginkább védelemre, illetve egy kis támogatásra szorulnak a téli hónapokban, Kiss Réka kifejtette, hogy ebben az esetben nem kimondottan a védett fajokra kell gondolni. Az etetők leginkább azoknak a madaraknak vannak kihelyezve, akik a telet is nálunk tölik, illetve egyébként is a települések közvetlen környezetében élnek. Az etetőkön tehát leginkább verebek és cinegék fordulnak meg, de számíthatunk vörösbegyre, pintyre, harkályra, rozsdafarkúra, rigóra, meggyvágóra és csonttolúra is.

A madáretetők igencsak sokfélék lehetnek anyagukat, formájukat és méretüket tekintve. Kiss Réka kérdésünkre kifejtette, hogy mindig az a legjobb, ami újrahasznosított anyagból készül, de bármit is használunk alapnak, van néhány dolog, amelyre mindenképpen érdemes odafigyelni. Fontos, hogy az etető kellően nagy legyen, elférjen benne annyi táplálék, amely egy egész napra elegendő a madaraknak. Legyen kellően nyitott, hogy az állat észrevehesse a táplálékot, és kényelmesen hozzá is férhessen. Itt fontos kiemelni, hogy az etetőt nem szabad összekeverni a mesterséges odúval, melynek célja, hogy ott költhessenek a madarak. Mesterséges odúba sose helyezzünk táplálékot!

1. sor, balról-jobbra: széncinege, vörösbegy, tengelic, zöldike. 2. sor, balról-jobbra: fekete rigó, kék cinege, kormos fejű cinege, sárga rigó. 3. sor, balról-jobbra: meggyvágó, őszapó, ökörszem, csonttollú

Az etető kialakításánál különösen fontos, hogy legyen egy jól védő teteje, amely megakadályozza, hogy a bele helyezett táplálék elázzon, ha esik vagy havazik. Emellett a legpraktikusabb, ha olyan etetőt helyezünk ki, amely fára akasztható, és nem fér hozzá sem kutya, sem macska.

Örökös viták tárgya, hogy mivel etethetjük télen a madarakat. Kiss Réka szerint a legegyszerűbb, ha arra figyelünk, hogy olyasmit helyezzünk az etetőbe, ami a természetben is olyanformán megtalálható. A natúr olajos magvak kiváló táplálékok a madarak számára, hiszen sok energiát adhatnak nekik.

Természetesen az olyan lisztes magok, mint a kukorica vagy zab szintén megfelelőek, bár ezeket a nagyobb madarak fogyasztják, és nem etetőből, hanem leginkább a földről, de oda bátran szórhatjuk őket. Helyezhetünk ki megtört diót, mogyorót, sótlan szalonnát, főtt tojást és almát is, arra viszont mindenképp figyeljünk, hogy semmi se tartalmazzon sót, tartósítószert vagy élesztőt. Ilyenformán fontos: semmiképp ne kerüljön az etetőbe péktermék, hiszen komoly emésztési problémákat okozhat a madaraknál, amely akár az állat halálát is okozhatja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?