A hiúz Európa harmadik legnagyobb ragadozója a medve és a farkas után, populációja mégis drasztikusan fogyatkozik: Európa-szerte megközelítőleg 9-10 ezer egyedet tartanak számon belőle, 2700-at a Kárpátokban, ebből körülbelül 1200–1500-at éppen Romániában. Tehát nagy öröm, ha sikerül egyet észlelni. De csak szigorúan vadkamerán keresztül, és a találkozás csupán abból állhat, hogy az arra illetékesek lencsevégre kapják az egyébként rejtőzködő, titokzatos állatot! A hiúz ugyanis nem mutatja magát az embernek – fejlett szaglása lehetővé teszi, hogy messziről elkerülje annak környezetét –, magányosan él, háborítatlan territóriumot választ magának. Ezért is veszélyezteti a települések terjeszkedése, a nagyfokú erdőirtás, de az infrastrukturális munkálatok, autópályák, sípályák kiépítése és a turisztikai központok létrehozása is kiszorítja élőhelyéről a szigorúan védett fajt – tudtuk meg Hegyi Barnától, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatójától, aki Facebook-oldalán számolt be az örömhírről, miszerint a napokban egy hiúz hosszú időn keresztül falatozott zsákmányából az egyik vadkamera előtt.

A hiúz fizikai felépítése olyan, akár egy macskáé, csupán annyi különbséggel, hogy termete egy németjuhász kutyáéval is vetekedhet. Hosszú lábai és jól fejlett mancsai lehetővé teszik számára, hogy zavartalanul fusson kilométereken keresztül a hóban, fagyban is, illetve, mivel a macskafélék rendkívül éles látással és hallással rendelkeznek, több méter hóréteg sem tántorítja el attól, hogy kiszimatolja apró zsákmányát.

Rendkívül titokzatos ragadozó, elszigetelten, magányosan él és vadászik, kerüli az emberi kapcsolatokat. Területét a táplálékforrás mennyiségének és a területen élő hiúzállomány sűrűségének függvényében változtatja, ügyelve arra, hogy vándorlásai folyamán véletlenül se kerüljön közel az emberlakta területekhez vagy az ember által belakott erdei részekhez. Hegyi Barna elmondása szerint több mint 10 000 hektáros is lehet egy hiúz territóriuma, csak párzási időszakban találkozik társaival, egyébként nem tűrik meg egymást területükön. Elsősorban kistestű patás állatokra vadászik, szarvasra vagy zergére, de kisebb zsákmányállatokkal is megelégszik, például a rágcsálókkal. A vadkamera felvételén jól látható, ahogyan egy nyestből lakmározik a ragadozó, mit sem törődve az emberi „jelenléttel”, azaz a kamerával, amit általában messziről elkerül.

„Nagy öröm számunkra, hogy most megmutatta magát. Nagyon óvatos, többször láttuk a nyomait a nemzeti parkban, előfordult, hogy a farka végét megörökítette a kamera, de teljes egészében még nem mutatkozott. A legparányibb neszre is felfigyel, és ha zavaró tényezőket észlel, megváltoztatja az útvonalát, hosszú ideig nem tér vissza, pedig általában elég stabil útvonalakon portyázik. Éppen ezért a felvételeket csak egy-két hét múlva hozzuk el, mert biztosak vagyunk benne, hogy ha megjelennénk ott, többé nem jönne vissza” – részletezte a nemzeti park igazgatója telefonbeszélgetésünk folyamán.

Kiemelte, a hiúz egyébként lesből támad, a meglepetés erejére hagyatkozik, hangtalanul mozog, váratlanul veti magát áldozatára. A turistáknak még sincs félnivalójuk, mert konfliktuskerülő állat, aki több kilométernyi távolságból kiszimatolja az ember közeledtét, így időben továbbáll, és vissza sem tér oda, ahol az ember megfordul. Az is tízévente egyszer fordul elő, hogy juh- vagy kecskenyájakat vesz célba, erre is az az oka, hogy tápláléka túlvadászott az adott térségben.

Tehát a hiúz szinte nem is veszélyes, csak akkor, ha sarokba szorítják, azonban ő maga rengeteg veszélynek van kitéve. A kölykök 75 százaléka pusztul el az első két évben. Az anyaállat évente két kölyköt nevel, ezek általában május és június között születnek, és körülbelül 10 hónapig maradnak az anyjukkal. Az elválasztás után a fiatal hiúzok életét – akik hosszú ideig annyira ártalmatlanok és gyengécskék, mint egy macskakölyök – számos állat és emberi tevékenység veszélyeztetheti. A juhászkutyák, a farkasok is széttéphetik a védtelen állatokat, nem beszélve az erdőirtás, a terepmotorozás vagy az erdeigyümölcs-gyűjtögetés negatív következményeiről.

Ha sikeresen átvészelik első két évüket, a vadonban akár 17 évig, fogságban pedig 20 évig is élhetnek. A közzétett bejegyzés láttán már többen érdeklődtek, melyik térségben figyelték meg az állatot. Hegyi Barna kiemelte, erre a kérdésre senki sem fog választ kapni, ugyanis a nemzeti park munkatársai nem szeretnék, hogy a természetfotósok vagy a kíváncsi turisták háborgassák a hiúzt, akinek jelenléte a medvéhez és a farkashoz hasonlóan az egészséges és kiegyensúlyozott ökoszisztéma mutatója. Nem engedhetik, hogy az ember a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park területén is betolakodjék az élőhelyére.