„Régen a bor segítette a vizet, most a víz segíti a bort” – Fröccstörténet és elkészítési tanácsok szakértőktől

A magyarok borfogyasztási szokásaiban különleges helyet foglal el a fröccs, „a magyar fröccshöz pedig szóda kell” – jelentette ki dr. Sári Zsolt néprajzkutató, muzeológus a Kolozsvári Magyar Napokon lezajlott beszélgetésen. Az MCC Lounge-ban dr. Csiba-Herczeg Ágnes borszakértőtől és Vincze Lászlótól, az EMKE-borklub programfelelősétől is érdekes történeti adalékokat lehetett megtudni, sőt fröccskészítési tanácsokat is adtak. Az ital 2013 óta a Magyar Értéktár részét képezi, 2015-ben pedig a Hungarikum rangot is elnyerte.

A Kolozsvári Magyar Napokon az MCC Lounge egyik szombati, a fröccsről szóló beszélgetésén Sári Zsolt, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese egészen az ókorig kalauzolta a jelenlevőket: már a rómaiak és görögök is ismerték a bor és a víz keverékét, többezer éves hagyományról beszélhetünk. A bor vízzel való vegyítésének egyik fő oka a higiéniai körülmények voltak, ugyanis a borban lévő alkohol fertőtlenítő hatással bírt. A 19. század végéig a szódát a patikusok, szódamesterek készítették, derült ki az eseményen az MCC kommunikációs csapatának közleménye szerint.

Fotók forrása: az MCC kommunikációs csapata

Mint beszámolnak, a fröccs nevéhez is érdekes történet fűződik: Vörösmarty Mihály alkotta meg, amikor 1842-ben Jedlik Ányossal, a szódavíz egyik feltalálójával közös szüreten vett részt. A költő túl németesnek találta a spriccert, ezért fröccsnek nevezte el. Az ital 2013 óta a Magyar Értéktár részét képezi, 2015-ben pedig a Hungarikum rangot is elnyerte. A magyar kultúrában klasszikusan a fehérborhoz köthető, később azonban megjelentek a rozé és a vörös változatai is, a különböző elnevezések pedig az arányokból születtek.

Dr. Csiba-Herczeg Ágnes, a Tokaj-Hegyalja Egyetem tudományos főmunkatársa rámutatott: Magyarországon több mint ezeréves a borkultúra, de az ország területén még régebbre nyúlik vissza. „Ma már egyre inkább figyelünk a mértékletességre, a fröccs szomjoltó is lehet, és okosan hígítjuk a bort, egészségesebbé tesszük. Régebb a bor segítette a vizet, most a víz segíti a bort” – jegyezte meg a sommelier. Felhívta a figyelmet arra, hogy gazdag vízforrásokkal rendelkezünk, ezért érdekes megfigyelni, hogy a különböző tájegységek vizei hogyan passzolnak a borokhoz. A szakértő szerint az sem kizárt, hogy már régebben is volt fröccs a természetesen pezsgő vizek, borvízforrások használatával. Vincze László hozzáfűzte, árulkodó jel, hogy Székelyföldön az ásványvizet borvíznek nevezik.

„A borkoktélok más országokban is megjelennek, de talán nálunk a legnagyobb a fröccskultúra. Ettől nem fogunk több bort eladni nemzetközi szinten, de aki Magyarországra látogat, azt biztatom, hogy kóstolja meg a fröccsöt” – mondta el Csiba-Herczeg Ágnes. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fröccs készítésekor fontos, hogy jó szódát használjunk, ugyanis a nagyobb buborékok jobban kihozzák a bor ízét. A keverési arányra is figyelni kell, de a szakértő azt ajánlja, hogy „mindenki fedezze fel a saját fröccsét, alkossa meg, nevezze el!”

Illusztráció | Fotó: Pexels

Sári Zsolt kitért továbbá arra, hogy a fröccs alapvetően az alsó középosztály es a kispolgárság itala volt, a vizuális kultúránkban is mindig kocsmajelenetekben jelenik meg. Hozzátette: „a fröccs identitásitallá vált az elmúlt másfél évszázad alatt.” Vincze László rámutatott: a kocsmákban születtek a legszebb irodalmi alkotások, ott lehetett a leginkább megélni az ihletet. Megemlítette a Krúdy-fröccsöt is, amely 9 dl bor és 1 dl szóda keveréke. Szerinte nemcsak a fröccsnek, hanem minden italnak erős kulturális gyökerei vannak.

Illusztráció | Fotó: Pexels

A beszélgetés további részében Laczó Júlia izgalmas gasztronómiai játékkal készült, amely során a meghívott előadók különböző fröccsöket ajánlottak klasszikus magyar ételekhez. A pacalpörkölthöz például egy karakteres Somlói Furminttal, a bajai halászléhez olaszrizlinggel, a hortobágyi palacsintához pedig sillerrel készítenének fröccsöt. Csiba-Herczeg Ágnes úgy véli, hogy a fröccsfogyasztásnak egy új dimenziója fog következni, hiszen mára számos csökkentett alkoholtartalmú borral találkozhatunk. Ha eltávolítjuk az alkoholt az italból, akkor elvesszük a lelkét, de amikor hozzáadjuk a szódát, akkor kiemeljük az értékeit.

Hogy mivel lehetne népszerűsíteni a fröccskultúrát? A kérdésre Laczó Júlia felvetette a fröccskóstolók szervezését, Vincze László pedig úgy gondolja, nyári műfajként mindenképp alkalmazható. Hozzátette: „minden fröccsnek szódavíz a veleje, de a jó szóda még nem annyira elterjedt Erdélyben. A fröccs közép-európai műfaj, legalább itt meg kéne őrizni, terjeszteni.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?