Páratlan égi jelenség: szabad szemmel is megfigyelhető lesz az évszázad üstököse

Október közepén érkezik a Föld közelébe a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) nevű üstökös, amely az év egyik legizgalmasabb égi jelenségének ígérkezik, már csak azért is, mert a kutatók szerint ez az égitest szabad szemmel is megfigyelhető lesz.

A C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) egy újonnan felfedezett üstökös, amelyet 2023 elején észleltek először a kínai Bíbor-hegyi Obszervatóriumban, majd az amerikai vezetésű ATLAS projekt is megerősítette a jelenlétét. Az üstökös pályája alapján 2024 szeptemberében érte el legközelebbi pontját a Naphoz, ekkor szabad szemmel is látható volt a déli féltekéről. A szakértők szerint bár már távolodik, fényessége október második felében is páratlan lesz, így Románia égboltján is megfigyelhető lesz, akár szabad szemmel is. A csillagászok szerint október 15-től érdemes először keresni az üstököst az alkonyi égen.

Forrás: Wikipédia

Megfigyeléséhez körülbelül 19 órától az égnek arra a részére kell nézni, ahol a Nap már lenyugodott. A horizonttól nem messze, ahogy sötétedik, a Vénuszt fogjuk látni. Fölötte jobbra egy kevésbé fényes csillag tűnik majd fel, amelynek fokozatosan előtűnik a csóvája is. Az lesz az üstökös, amely csupán pár pillanatig ragyog majd ilyen fényesen, utána lassacskán elhalványodik.

Az „évszázad üstököse” a 2020-as Neowise óta a legfényesebb, amelyet a Földről láthatunk. Az Ort-felhőnek nevezett régióból származik, amely a Naprendszer kialakulásából visszamaradt jeges üstökösök darabjaival tarkított hatalmas kiterjedés, csóvája pedig mintegy 30 millió kilométer hosszú.

Forrás: C/2023 A3 Tsuchinshan-Atlas Best Of nevű Facebook-oldal

A lenyűgöző az, hogy ez az üstökös utoljára akkor volt látható a Földről, amikor még a neandervölgyiek éltek bolygónkon. Hacsak nem áll az útjába olyan akadály, amely megváltoztathatja a pályáját, a Tsuchinshan-ATLAS üstökös olyan pályát követ, amely még 80 000 évig nem hozhatja újra a Föld közelébe.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?