Órák óta várják, hogy Suhajda Szilárd jelet adjon magáról a Mount Everestről

Suhajda Szilárd műholdas nyomkövetőjének legutóbbi jelzése szerdán, nepáli idő szerint 19.30-kor érkezett, azóta nem jött hír a Mount Everest meghódítására indult magyar hegymászóról.

Vasárnap indult el a világ legmagasabb pontjára, a 8848 méteres Mount Everest csúcsára Suhajda Szilárd, aki a tervek szerint szerdán dél körül ért volna fel a világ tetejére mindenféle külső segítség, teherhordók és mesterséges oxigén nélkül.

Fotó forrása: Suhajda Szilárd Facebook-oldala

Szerda délelőtt a Facebook-oldalán megjelentek szerint már 8700 méteren járt, fizikailag és mentálisan is jó állapotban. A feleségének viszont telefonhívásban elmondta, nem érzi teljesen jól magát, ennek ellenére nem fordult vissza. Ezután órákig nem érkezett GPS-jel és segélyhívást sem adott le. Később a műszere jelzései alapján kiderült: tovább ment fölfelé, pedig már besötétedett.

A 40 éves békéscsabai születésű expedíciós hegymászó az alaptáborba március 23-án érkezett meg, onnan több akklimatizációs kört is tett. Szombati posztjában még arról írt, hogy az óriási széllel is meg kellett küzdenie, majd olyan fokú köhögés kínozta napokig, hogy könnybe lábadt szemekkel küszködött. Közvetlenül a csúcs alatt 7900 méteren található 4-es tábort kedden érte el. Némi pihenés után innen kezdte meg a tényleges csúcstámadást.

Suhajda Szilárd korábban három nyolcezres hegy csúcsán állt a Himalájában. 2014-ben a Broad Peak (8051 m), 2019-ben a K2 (8611 m), 2022-ben pedig a Lhoce (8516 m) legmagasabb pontját érte el, mindegyiket oxigénpalack használata nélkül. A K2-re – a Föld második legmagasabb csúcsára – első magyarként jutott fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?