Néptánctól a robotikáig – bőséges a nyári táborválaszték Hargita megyében

Számos nyári táborprogram várja a vakációzó kisebb-nagyobb gyerekeket Hargita megyében. A kínálatban megtalálhatók hagyományőrző programok, de akár robotikai tábort is választhatnak az érdeklődők. 

A Hargita megyei nyári vakációs programok között szemelgetve azt láthatjuk, hogy sok és sokféle programot ajánlanak a különböző intézmények, vállalkozások az iskolai szünidő hasznos eltöltésére.

„Mi lesz a gyerekkel nyáron?” – kérdezik egymástól riadtan a szülők, ha beköszönt a vakáció, majd heves szervezésbe és gondolkodásba kezdenek, ami gyakran idegeskedéssel, kudarcélménnyel párosul. Hogy a szülők helyzetét megkönnyíthessük, Táborajánló sorozatot indítottunk, amelyben összegyűjtjük, hogy az erdélyi megyékben milyen nappali foglalkoztatókat és ottalvós táborokat hirdetnek, mennyibe kerül ezek részvételi díja, és milyen tevékenységeket kínálnak.

Tudományos felfedező

A történelem iránt érdeklődő, kisiskolás, írni-olvasni folyékonyan tudó gyerekeket szólítanak meg Szépvízen a Felfedező Tudományos Játszóház nyári táborai. A táborok négy különböző időpontban, a szépvízi Székely Határőr Emlékközpont tavaly nyílt nemzetközi színvonalú kiállítására épülnek, és a múzeumpedagógia módszereivel szervezik meg.

„A tábori program gerincét közel ezer év történelme képezi, természetesen a korosztályi sajátosságokhoz igazodva és játékos módon tálalva azt” – olvashatjuk a felhívásban. Az ötnapos program során arra törekednek, hogy a történelmünket alakító események közötti összefüggésekre is felhívják a figyelmet. 

Újdonság, hogy idén szerveznek egy tábort kimondottan az 5–8. osztályos korosztálynak is. Szépvízen július 4–8. között a kisebbeket várják, számukra lesz időpont július 11–15. és augusztus 15–19. között is, míg az 5–8. osztályosok augusztus 1–5. között táborozhatnak. A jelentkezési határidő mindegyik táborra június 25.Fotó: Székely Határőr Emlékközpont

A program naponta 9-től 14 óráig tart, és az érkezés után mozgásos játékot vagy tornát, kiállításlátogatást, délelőtti elméleti felvezetést, tízórait, az elméleti rész gyakorlatba ültetését, szabadtéri játékokat, kézműves tevékenységet foglal magában.

A táborok helyszíne Szépvíz, Templom utca 194., Felfedező játszóház, a Székely Határőr Emlékközpont, valamint az emlékközpont szomszédságában található magánház udvara. Jelentkezni, érdeklődni a 0751–859653-as telefonszámon lehet a programvezetőnél (Kádár Kincső). A helyek száma korlátozott. A tábor díja 550 lej/fő/5 nap, amely összeg tartalmazza a foglalkozások alapanyagát és a szolgáltatás költségeit.

Úszótábor Szentegyházán

A lovagolni, úszni szerető gyerekeknek kínál szabadidős lehetőséget a Szentegyháza Gyöngye Termálfürdő, ahol kipróbálhatják magukat íjászatban, traktorozásban vagy falmászásban. A táborba több időpontban 7 és 14 év közötti fiatalokat várnak a szervezők, a nyár folyamán 4 csoportba lehet jelentkezni. A tábor helyszíne a Szentegyháza Gyöngye Termálfürdő, a csoportokat június 27.  és július 1., július 4. és 8., július 18. és 22., július 25. és 29. között fogadják. A tábor díja 780 lej. További információkért a 0744–830220-as vagy a 0754–917861-es telefonszámokon lehet érdeklődni.

Megszabadulni a kütyüktől

Természetjárással, olvasással, kézművességgel színesített digitális detoxikációs tábort szerveznek Hargita megyében kiskamaszoknak. A gyerekeken keresztül szeretnék tudatosítani a szülőkben is a digitális eszközök túlzott, illetve a nem megfelelő használatának ártalmas hatásait.

A Costoiu Sándor pszichológus által kezdeményezett és megszervezett alkalmak országos szinten is újdonságnak számítanak. A táborokat júniusban, júliusban és augusztusban szervezik. Jelentkezni, érdeklődni a szervezőnél lehet a 0746–549688-as vagy a 0752–525918-as telefonszámon.

Lego robotika tábor

A robotika rejtelmeibe, a műszaki és programozási világba is betekintést nyújt a gyerekeknek a Fabton Oktatási Központ nyári tábora, amelyet Csíkszeredában és Gyimesközéplokon is megszerveznek.

„Ha a gyerkőc megunta már a sablonos legozást otthon, a lego robotika tökéletes foglalkozás a kreativitása továbbfejlesztésére, komplexebb elképzelései megvalósítására. Mindezek mellett technológiai kompetenciái is bővülnek és aktualizálódnak, és mégsem értelmetlennek tűnő számítógépes játékokkal tölti szabadidejét” – írják a szervezők.

Július 4–8. között Csíkszeredában, július 25–29. között pedig Gyimesközéplokon lesz a tábor. További információk ezen a telefonszámon kaphatók: 0746–294788.

Kollázstechnika-tanulás művészetis diákokkal

A Vámszer Géza Művészeti Népiskola szervezésében Csíkszeredában két lelkes fiatal művészet szakközépiskolás önkéntes vezetésével, 8–12 éves gyerekek sajátíthatják el a tervezés folyamatát és a kollázstechnikát, illetve megtervezhetik első műalkotásukat. A foglalkozások július 4-e és 8-a között, naponta 9 és 13 óra között zajlanak. A gyerekek tízórait és vizet kell vigyenek magukkal. Az 5 napos foglalkozás ára 150 lej. Érdeklődni a 0745–396080-as telefonszámon lehet.

Túrázoknak ajánlják

Július 18–22. között szervezik meg a Transkitour Tábort 10–14 éves gyermekeknek. A fiatalokat  napközi rendszerben várják, a programok naponta 09.00–16.00 óra között zajlanak. 

A tervezett program szerint július 18-án, hétfőn a Szent Anna-tóra indulnak gyalogtúrára; július 19-én kedden az Egyes-kőre kirándulnak; július 20-án szerdán homoródi strandolás következik ebéddel, teniszezéssel összekötve; július 21-én, csütörtökön pedig Szovátán a Medve-tóra és az ott található kilátóra gyalogtúráznak a gyermekek. Az utolsó napon, július 22-én, pénteken a Szépvízi Gyűjtőtóhoz szerveznek kerékpártúrát, amelyen sütés, főzés, grillezés is lesz.Fotó: Transkitour

A heti foglalkozás és szervezés díja 650 lej/fő. Az ár tartalmazza a helyszínre szállítást, a belépési díjakat és a kerékpárkölcsönzést. A szervezők azt kérik a szülőktől, hogy a gyermekeknek tízórait, vizet, a tevékenységeknek megfelelő öltözetet (túracipő, hátizsák, esőkabát, fürdőruha, réteges öltözet) csomagoljanak. Jelentkezési határidő: július 15., péntek délelőtt 12 óra. Telefonszám: 0749–224674; e-mail: transkitour@gmail.com.

Színes programokat kínál a csíkszeredai Tanulók Háza

Többféle programot és foglalkozást kínál a csíkszeredai Tanulók Háza a gyerekek számára. Az intézmény vezetője, Antal Rozália a Maszol #Fórumon is beszámolt a nyári szabadidős ajánlatról.

(Borítókép: Caritas Vidékfejlesztés)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?