Több mint 60 ezer lejre büntettek Hargita megyei kereskedőket vasárnap

A Hargita megyei rendőrök vasárnap összesen 61 ezer lej értékben büntettek kereskedelmi egységeket működető vállalkozásokat főleg a turisták által szívesen látogatott helyszíneken – tájékoztat közleményében a megyei rendőr-főkapitányság.

A hatóságok összesen 26 ellenőrző akciót folytattak le Borszék, Zetelaka, Gyergyótölgyes és Gyergyóholló kereskedelmi egységeiben, ahol az esetleges gazdasági kihágásokat vizsgálták. De az ellenőrzésben az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság munkatársai is részt vettek.Illusztráció: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

Az akciók során 26 szabályszegési eljárást indítottak, és összesen 61 ezer lej értékben róttak ki bírságokat. Ugyanakkor az egyik helyszínen elkoboztak 2295 lejt, aminek az eredetét a kereskedők nem tudták bizonyítani. Elkoboztak továbbá 22 játékot is mintegy 4800 lej értékben, mivel a gyanú szerint hamisítványok voltak. A hamisított áruk forgalmazása miatt eljárást is indítottak az elkövetők ellen.

Amint azt már közöltük, egy nappal korábban, szombaton, hasonló ellenőrzési akciók keretében 83 100 lejre büntettek a rendőrök. Akkor Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Csíkszentgyörgyön és Csíkszentmártonban vizsgálódtak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?