Nem hétköznapi a Bákó megyei Gyimesbükkön élő Sárig Attila életútja. A fiatalember erdészeti technikumi végzettséggel a zsebében, jól fizető ipari alpinista karrierjét a háta mögött hagyva döntött úgy, hogy ősei földjén vág bele a gazdálkodásba. A gyimesi táj iránti szeretete és jövője fölötti aggodalma miatt határozta el, hogy a kiveszőben lévő, sok évszázados hagyományt követve műveli meg kaszálóit és tartja teheneit. Mindezek mellett korszerű módszerekkel készíti el sajtjait, amelyek nemzetközi viszonylatban is elismert, prémium minőséget képviselnek. Tevékenységéről filmet készített az ELTE Humántudományok Kutatóközpontja és Néprajztudományi Intézete, amelyet az elmúlt napokban mutattak be.

Afféle utolsó mohikánként éli mindennapjait a Bákó megyei Gyimesbükk mesebeli nevet viselő Áldomáspatakán a 44 éves Sárig Attila. Mindez persze leginkább gazdálkodási módszereire vonatkozóan igaz, hiszen a háromgyerekes családapa a legkevésbé sem él remeteéletet. A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének munkatársaként kézműves-sajtkészítő tanácsadói munkakörben tevékenykedik, mindeközben portáján szívesen lát vendégül olyanokat, akik kíváncsiak gazdálkodási módszereire és a gyimesi táj eltűnőben lévő rendkívüli szépségeire.

Beszélgetésünk indításaként a közelmúltban Csíkszeredában és Gyimesbükkben is bemutatott A tájat is életben kell tartani – Hagyomány és modernitás egy gyimesi gazdaságban című dokumentumfilmmel kapcsolatosan kérdeztük. Mint Attila elmondta, a film elkészítésének ötlete Babai Dániel etnoökológustól származott, aki az ELTE Humántudományok Kutatóközpontja és Néprajztudományi Intézetének munkatársaként figyelt fel a kiveszőben levő, hagyományos gazdálkodási formájára.

A filmes stáb a „szénacsinálás” idején, egy hétig forgatott Gyimesbükkben, amikor nemcsak a kaszálás és szénakészítés embert próbáló munkájába láthattak bele, hanem a sajtkészítés titkaiba is. Mint Attila megjegyezte, ez a kettő nem is választható el egymástól, hiszen megfelelő minőségű széna nélkül nem lehet olyan tejet előállítani, amiből érlelt sajtokat tud készíteni.

Tisztelet a föld és a természet iránt

„Egy olyan ember keresett meg, akiről tudom, hogy olyan értéket képvisel, ami számomra fontos. Azt kértem Danitól (Babai Dániel – szerk. megj.), hogy a valóságot mutassuk be, ne azt, amit a néző esetleg látni akar” – mondta el Attila. Hozzátette: ebből kifolyólag a film végére „szomorú energiák jöttek át”. Az általa képviselt önfenntartó gazdálkodói életforma ugyanis, ami nagy tisztelettel fordult a föld és a természet iránt, kiveszőben van. Megjelent és általánossá vált a nagyüzemi gazdálkodási forma, a táj épségét figyelmen kívül hagyó gépesítés, mindez a minél nagyobb profit érdekében.

Beszélgetőtársunk ugyanakkor fiatal gazdaként más módszerek mellett tette le a garast, visszatért azokhoz, amelyek évszázadokon át jellemezték a vidéket. „Úgy gondolom, hogy ezek a trendek, amik mennek most, ez az életvitel, ami most zajlik, hosszú távon nem közelíti meg azt a fenntarthatóságot, ami volt. Az az életforma, amit most kidobnak, sok évszázadig életet adott. Ami most zajlik, nem hiszem, hogy évszázadokon át fennmaradhat. Olyan módon használjuk a javainkat, ami kizsákmányolás, pazarlás” – fogalmazta meg Attila, aki tíz éven keresztül ipari alpinistaként tevékenykedett.

Ez idő alatt jött rá arra, hogy amit szülőföldje, a gyimesi táj képvisel, számára kiemelten fontos, értékes és szeretné a „magáénak tudni”. Éppen ezért mondott nemet a jóléttel kecsegtető külföldi munkalehetőségekre és kezdte keresni a számára elfogadható „igazi” értékek mentén szervezhető életformát. „Ezzel a gondolkodásmóddal, ezzel a tudással értelmiségiként ezt az életformát élni teljesen érdekes. Sokszor érzem is, hogy kakukktojás vagyok” – fogalmazott.

Gazdálkodó szomszédjai, falustársai ugyanis nehezen értik meg, tanult emberként, kiemelkedő angol nyelvtudással, miért érzi jól magát a trágyaszagú istállóban, a tehenei között. „Sokszor felmerül ez a kérdés, én is megkérdezem magam, hogy miért is csinálom. Azt hiszem, olyan értékeket találok meg benne, amit nem lehet pénzzel megvenni, átélni. Azt gondolom, hogy az, hogy ott élek, ott kelek, ott fekszek, és ott teremtem meg az életet magamnak és a gyerekeimnek, olyan érték, amit nem tudok leírni, nem lehet megbecsülni az értékét. Egyszerűen szeretem, békét ad, nyugalmat, és biztonságot” – foglalta össze Attila.

Beszélgetőtársunk arról is őszintén beszélt, hogy felesége, aki Magyarországról érkezve döntött úgy, hogy összeköti az életét Attilával, és a Gyimesekben telepedik le, nemrég úgy határozott, hazamegy szülővárosába, Budapestre. Attila három gyermekével folytatja a gazdálkodói életet, ugyanakkor elfogadta házastársa döntését, aki nem találta meg valódi boldogságát a gazdálkodói életformában. Mint fogalmazott, életformájához való ragaszkodására ráment a házassága, el kellett engednie feleségét.

„Ő kijött, romantizálva ezt a gazdálkodó életformát, aztán jobban belelátott, megértette a valóságot, teljesen más képe lett az egészről. Nem volt boldog és azt szerette volna, ha feladom az életformámat, elmegyek innen. Én nem tudtam ezt a lépést megtenni. Ez volt a legnagyobb nehézség, amivel meg kellett küzdenem. Nem tudtam elmenni. Elmehettem volna fiatal házasként Svédországba, később Norvégiába. Ipari alpinistaként több ezer eurós fizetést kínáltak, de nem akartam ezt az utat választani” – mondta Attila.

Beszélgetésünkben kitértünk arra is, mennyire hiányzik a mai emberekből, különösen az újabb generációkból bármilyen gondolati csírája is az önfenntartásnak. A többség apró veteményes ágyásokra sem áldoz energiát, az állattartásról nem is beszélve. Mindez Attilában is sok kérdést felvet: miért kell igazodnunk a világhoz, miért nem igazodik a világ is…? – sorjáznak a fejében a gondolatok. 

Helyi erőforrásokkal, természetes léptékkel

„Miért az legyen a cél, a jövőkép, hogy egy viszonylag nagy profitot termelő, nagyméretű farmot üzemeltetünk? Miért nem lehet az a cél, hogy akár egy ember vagy egy család által üzemeltetető kis gazdaságot tartunk életben? Helyi erőforrásokkal, önerőből, azzal a léptékkel fejlődve, ami természetes, amit meg tudunk csinálni a természet segítségével. Vannak ezek a nagy, sok százezer eurós pályázatok, amelyek a fejlődés ütemét valami gigantikus léptékekkel növelik. Egy-két év alatt egy olyan farm hozható létre, amelyiknek igazából egy élet kellene, egy generáció, ha a természetes fejlődést nézzük” – osztotta meg Attila.

Kapcsolódó

A jó sajt a legelőn kezdődik – Sajtmester tartott előadást Csíkszeredában

A jó sajt készítése mindenekelőtt az alapanyag megismerésével kezdődik – vallja Sándor Tamás magyarországi sajtmester, sajtgasztronómiai szaktanácsadó.

tejtermék sajt sajtkészítés legeltetés

Visszatérve a filmre, Attila azt mondta, azt szeretné, hogyha olyan életformát tudna általa bemutatni, ami biztonságot és örömet is adhat. „De ezt meg kellett teremteni. Nem csak az az egyetlen út és lehetőség, hogy ha nem kapok támogatást, ha nincsen szponzor, ha nincsen pályázat, akkor nem tudok célba érni. Célba lehet érni, csak minden nap egyet kell lépni. A nagy kérdés az, hogy mi a cél? Nekem bántja a lelkemet, hogy a mai emberiségnek a fejlődés szó csupán a növekedéssel egyenlő. Sok esetben a növekedés ütemet is diktál. Tehát az semmi, hogy növekedsz, a kérdés, milyen gyorsan. Tehát gyorsan kéne növekedni, az az >>igazi<< fejlődés” – fogalmazott beszélgetőtársunk. Attila szerint a fejlődés lehet olyan mértékű és irányú is, hogy a gazdálkodó tisztelettel viszonyul embertársai és a természet iránt.

A korszerű módszerek ugyanakkor Attilától sem idegenek, csupán az emberi léptéket igyekszik megtartani, miközben a táj épségére is figyel. Hozzátette: nem a gépesítés ellen van, csak azt az elvet szeretné betartani, hogy ne keletkezzenek sebek a tájban.

„Én is beállok a sorba. Van egy 80 kilogrammos kaszálógépem, azzal vágom a füvet. Szerintem ez nagyon gyengéd még a tájhoz. Nem hagy olyan nyomot a tájban, amit a következő kaszálásnál látunk. Vettem egy kétkerekű, saját motoros rendsodrót, amely kb. 200 kilogramm nehéz lehet. Az is olyan módon dolgozik, ami semmi nyomot nem hagy a következő évre, semmit nem rombol a tájban. Ha valaki nem vesz figyelembe ilyen szempontokat, a gépekkel feltépi a gyepet, az már természetrombolás” – fejtette ki Attila. Kiemelte ugyanakkor, hogy a tájnak van öngyógyító képessége, ám nem mindegy, hogy a környezetnek milyen mértékű rombolással kell szembenéznie.

Elengedhetetlen a bevétel

A modern gazdálkodási módszerek leginkább mindezek mellett a sajtkészítés technikájában köszönnek vissza Sárig Attila gazdaságában. Termékeit alpesi, érlelt, félkemény sajtkészítési receptek alapján állítja elő, ami egészen más, mint ami Gyimesben hagyományos. Az így készült sajtokat ugyanis egyszerűen jobb áron tudja értékesíteni, mintha hagyományos gyimesi sajtot készítene. A bevétel pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy fenn tudja tartani a gazdaságot, és a családot.

És hogy mit látna szívesen maga körül a Gyimesekben tíz év múlva Sárig Attila? „Nagyon örülnék, ha megmaradna ez a mozaikosság. Nagyon örülnék annak, hogy ha nem látnék a tájban túl sok idegen, turistáskodó bámészkodót. Örülnék annak, hogy ha nem látnék a tájban nyaralókat, víkendházakat. A legjobban pedig annak örülnék, hogy ha dolgozó embereket látnék a tájban. Embereket, nem gépeket.

Szeretném azt, hogy ha tíz év múlva a gyerekeim örömmel és lelkesen jönnének a sajtműhelyemhez, ahol lesz majd egy gasztropont is. Ott nagy szeretettel teremtett ételeket, ízeket szolgálnának fel azoknak az embereknek, akik ugyanolyan nagy szeretettel és tisztelettel jönnek hozzánk. Tíz év múlva szeretném, ha megkeresnétek és szeretnélek kihívni Orodikra, a kalibámba. Ott leszek a tehénkéimmel. Vettem egy hegycsúcsot, egy öt hektáros telket, az a vágyam, hogy oda építsek egy kalibát, és oda költözzek ki augusztusban a tehenekkel sajtot csinálni ” – osztotta meg Attila. Felvetésére készséggel mondtunk igent, és ígértük meg, hogy tíz év múlva ott leszünk.