A gyimesi völgy három községének pünkösdi zarándokai hagyományos módon, közösen zarándokoltak el ebben az évben is a csíksomlyói, pünkösdi fogadalmi búcsúra. Ott voltunk a legtávolabbi gyimesi településről, a Gyimesbükkről útra kelők indulásánál, a szombati napon pedig Gyimesfelsőlokról csatlakoztunk a búcsúsokhoz, hogy együtt éljük át a gyalogos zarándoklat szépségeit és fáradalmait.

Ünnepélyes események vezették fel a gyimesvölgyi közösség ezévi pünkösdi zarándoklatát. Pénteken avatták fel az egykori, Rákóczi-várként ismert határvédő erődítmény felújított épületét. Az eseményt követően a felújított épülettel szemközt található Kontumác-kápolna melletti oltárnál celebrált szabadtéri szentmisét Kovács Gergely, gyulafehérvári érsek, amelynek zárásaként Isten áldását kérte az útnak induló gyimesbükki búcsús keresztaljára.

Az ünnepélyes pillanatok után útnak indultak a gyimesi völgy első zarándokai, akik az éjszakát Gyimesközéplokon töltötték, majd a két másik gyimesi községgel közösen zarándokoltak el a csíksomylói nyeregbe.

A kivételes kultúrát őrző völgy keresztaljaihoz Gyimesfelsőlokon csatlakoztunk, miután az éjszakát az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő középiskola kollégiumában töltöttük, Ezúttal is köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a vendégszeretetért a gimnázium személyzetének és Berszán Lajos atyának, az iskola alapítójának!

Hajnal négy órakor, még pirkadat előtt gyülekezni kezdtek a felsőloki zarándokok, akikhez több magyarországi iskola diáksága és számos vendég csatlakozott. A Szent András apostol nevére felszentelt templomban rövid szertartás keretében kaptak áldást a búcsúra indulók, majd kezdetét vette a zarándoklat.

Az időközben Gyimesközéplokról megérkező keresztaljákkal kiegészülve több száz fős menet kezdte meg útját Csíksomlyó felé. Megható és szívet melengető volt megtapasztalni azt a fegyelmezettséget, ahogyan az útrakelők sorokba rendeződve követték a zászlóvivőket és a lépések ütemét diktáló csengők hordozóit. A lassan bomló éjszakai sötétségből előbukkanó zarándokok lelkesedése és jókedve hamar feledtette a korai ébredés okozta fáradtságot. Öröm volt látni a sok fiatalt is a tömegben, akik közül jó páran hagyományos „csángós gúnyában”, vagyis népviseletben gyalogoltak.

A gyimesiekhez ebben az évben is, mint az utóbbi években megszokhattuk, számos más vidékről érkezett zarándok csatlakozott. Imák és búcsús énekek hangja töltötte be a sorokat, miközben a menetet kerülő autókból, buszokból kíváncsi tekintetek kísérték a gyalogosokat, sokan videózták, fényképezték a menetoszlopot, néhányan biztató dudaszót is küldtek a gyaloglók felé. Érdekes pillanat volt, amikor egy Maros megyei autóból kihajoló férfi arról érdeklődött románul, milyen ünnep zajlik. Sajnos, többen együttes erővel sem tudtuk értésére adni, mekkora eseményre indul a völgy magyarsága…

Útközben lépten nyomon kisebb-nagyobb társaságok csatlakoztak a menethez, majd a segítő szekerek is beérték a búcsúsokat, akik a csomagok egy részét és néhány megfáradt búcsújárót is szívesen szállítottak. Volt olyan, aki a szekérderékban még egyet aludt is, ám a legtöbben kitartóan rótták a kilométereket.

A rend, legalábbis első ránézésre, akkor bomlott meg, amikor a műútról letérve, „toronyiránt” vette a tömeg az irányt a Fügés-tetőnek nevezett vízválasztó hágó felé. A meggyötört talpaknak áldásos volt a füves hegyoldal, a tetőn átbukkanva pedig már a kapaszkodónak is vége szakadt. A szétszóródott zarándokok, ki-ki a saját ritmusában fél 8 után érte el a közös pihenő és reggeli helyszínét, amely a szépvízi víztározó előtti füves térségen volt kijelölve, azaz, dehogy volt kijelölve, mindenki tudta jól, hogy ez a szokás.

Itt aztán mindenki elvette az otthon felcsomagolt elemózsiát és dacolva a feltámadó széllel elfogyasztotta reggelijét. Különleges pillanat volt, amikor egyetlen csengettyűszóra egy emberként mozdult meg a tömeg és rendeződött újra menetoszlopba. Innen pedig nem volt megállás, miután elhaladt a menet a szépvízi víztározó mellett, sorra vonult végig az útbaeső falvakon.

Szépvízen néhányan kávé után néztek, mások a kapukba kiálló kíváncsiskodókat kérték meg, engedjék be őket, hogy használhassák a mosdót. Természetesen ezen a napon senki nem mondott nemet. Csíkszentmiklós után gyakorlott útitársaink felhívták a figyelmünket: a delnei mező a zarándoklat legnehezebb része. A hosszú, végtelennek tűnő út valóban embert próbálónak bizonyult, egyhangúságát beszélgetéssel igyekeztek megtörni a résztvevők, miközben itt is, ott is folyamatosan felcsendültek az imák, szenténekek.

Az országutat magunk mögött hagyva Delne, Csíkpálfalva következett. Panaszos szó kevés hangzott el, ám a mozdulatok arról tanúskodtak, a célhoz közeledve fogytán az erő. Néhányan bicegtek, mások hosszú, „gólyalábas” lépésekkel próbálták frissíteni megfáradt lábaikat, miközben jól esett a „becsületkasszás” limonádé, amelyet az út szélére kihelyezett asztalon kínáltak a helybeliek.

Érdemes külön kitérnünk az egyházi zászlók hordozóira. Ők azok, akik a keresztaljak élén haladva nem csupán a ritmust diktálták, hanem jókora plusz terhet is cipeltek. Időről időre ugyan voltak „váltótársak”, ám az erőfeszítés dandárja ugyanazokra esett. Akaratlanul is Jézus Krisztus keresztjére kellett gondolnunk őket látván.

Némi tanakodás után a kígyózó tömeg az utolsó nagy „etapra” fordult és a csobotfalvi templom irányában haladva indult neki a Kis- és Nagy-Somlyó közötti hegynyeregnek, a pünkösdi fogadalmi búcsú nagymiséjének helyszínére. Szívünkben örömmel, hálával és szeretettel telve foglaltuk el helyünket a Hármashalom-oltár előtti térségen, ahol hamarosan kezdetét vette a szertartás. Mivel zárhatnánk méltóbban riportunkat, mint eképpen: Istennek legyen hála!