Gondolataival irányítja a sakkbábukat a Neuralink agyimplantátum tesztalanya

Gondolataival mozgatta a kurzort, és úgy sakkozott az a férfi, aki először kapott Neuralink-agyimplantátumot.

Elon Musk agyimplantátumokkal foglalkozó cége az X-en közvetítette, ahogy az egyik korai tesztalanyuk a gondolataival irányítja a számítógép egerét, miközben sakkozik – írja a Guardian. A búvárbaleset következményében lebénult Noland Arbaugh januárban kapott implantátumot, a szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy a sikerek ellenére fontos tudni, hogy az eljárás még nagyon kezdeti fázisban van.

Elon Musk agychipes startupja, a Neuralink élőben közvetítette, hogy az első páciens, aki átesett a beavatkozáson, online sakkozik. A 29 éves Noland Arbaugh egy búvárbaleset következményében nyaktól lefelé teljesen lebénult. Most a laptopján sakkozik, és a Neuralink eszközével mozgatja a kurzort.

A férfi januárban kapott implantátumot a cégtől, és ahogy korábban mi is megírtuk, nem sokkal később gondolatai segítségével tudta irányítani a számítógép egerét. „A műtét könnyű volt” – nyilatkozta akkor Arbaugh a Musk X nevű közösségi médiaplatformján közvetített videóban."Szó szerint egy nappal később ki is engedtek a kórházból. Nincs semmilyen kognitív zavarom" – fogalmazott. A férfi azt is elmondta, hogy kedvenc játékával, a Civilization VI-tal is játszott, méghozzá nyolc órán keresztül.

Kip Ludwig, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének korábbi idegmérnöki programigazgatója azt mondta, hogy amit a Neuralink letett az asztalra, az nem volt áttörés. „Még a beültetés utáni korai időszakban járunk, és rengeteg tanulásra van szükség mind a Neuralink, mind az alany oldalán, hogy maximalizáljuk az irányításhoz szükséges elérhető információmennyiséget” – tette hozzá.

Január 29-én az X-en (korábban Twitter) jelentette be Elon Musk, hogy az agyi implantátumokat gyártó cége, a Neuralink beültette az első mikrochipjét egy ember agyába. Nem ez volt az első ilyen implantátum, amit emberbe ültettek, de ez az első olyan, amely teljesen vezeték nélküli, a kutatók pedig azért is izgatottak lehetnek miatta, mert papíron jóval fejlettebb, mint a versenytársai, de sokan problémásnak tartják, hogy nem sokat lehet tudni a program részleteiről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?