Először találtak élő emberek tüdeje mélyén műanyag mikroszemcséket

Először találtak élő emberek tüdeje mélyén műanyag mikroszemcséket: műtéten átesett 13 páciens közül 11-ben fedezték fel a részecskéket.

A tudósok szerint a műanyagszennyezés ma már az egész bolygón jelen van, így az ember is elkerülhetetlenül ki van neki téve – írta a The Guardian online kiadása.

A 11 páciens tüdejében talált mikroszemcsék közül a leggyakoribb a csomagolóanyagokban lévő polipropilén, valamint a palackgyártáshoz használt PET volt. Két korábbi tanulmány boncoláskor talált tüdőszövetben hasonlóan magas koncentrációjú mikroműanyagot.Fotó: MTI

Azt már tudtuk, hogy az emberek belélegzik, az étellel és a vízzel lenyelik az apró szemcséket. Ismeretes az is, hogy megbetegszenek azok a munkások, akik nagy mennyiségű műanyagszennyezésnek vannak kitéve.

Emberi vérben az első alkalommal márciusban találtak mikroműanyagot, ami azt mutatja, hogy a szemcsék a szervezeten belül keringenek, és megtapadhatnak a szervek szöveteiben. Egyelőre nem tudni, hogyan hatnak az emberi egészségre. A kutatókat azonban aggasztja, hogy a mikroműanyag laboratóriumi körülmények között károsította az emberi sejteket, a légszennyezés porszemcséiről pedig tudjuk, hogy behatol a szervezetbe, és évente emberek millióinak idő előtti halálát okozza.

„Nem vártuk, hogy a tüdő alsó régióiban találjuk a mikroszemcsék legnagyobb számát, de a részecskét mérete is meglepett bennünket, mivel ebben a tüdőrégióban a légutak szűkebbek, és azt hittük, a nagyobb szemcsék korábban kiszűrődnek, így nem jutnak ilyen mélyre” – mondta el Laura Sadofsky, az angol Hull York Orvostudományi Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A munkát a Science of the Total Environment tudományos lap elfogadta publikálásra.

A kutatók a páciensek műtéti területe melletti egészséges tüdőszövetből vett mintákat elemezték. Akár 0,003 milliméteres szemcséket is észleltek, a műanyag fajtájának azonosítására spektroszkópot használtak. A háttérszennyezés kiszűrésére kontrollmintákat is megvizsgáltak.

Egy 1998-as amerikai tanulmány műanyagot és növényi rostokat talált tüdőrákos betegek több mint 100 mintájában. A rákos szövetek 97 százaléka tartalmazott rostokat, a nem rákos szövetek 83 százaléka volt szennyezett.

Hatalmas mennyiségű műanyaggal károsítja az ember a környezetét, a mikroszemcsék az Everesttől a legmélyebb óceáni árkokig megtalálhatók. A mikroszemcséket kimutatták várandós nők méhlepényében is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?