Egy székely a nagyvilágban: utazás Transznisztriába, ahol Lenin még mindig figyel
Európa keleti peremén létezik egy keskeny terület, amelynek saját zászlaja, pénze, hadserege és állami intézményei vannak, miközben függetlenségét egyetlen ENSZ-tagállam sem ismeri el. Transznisztria első pillantásra olyan, mintha valaki megőrzött volna egy darabot a Szovjetunióból, valójában azonban ennél jóval furcsább és összetettebb világ.
A Moldovai Köztársaság fővárosából, Chișinăuból kelet felé indulva első pillantásra semmi sem utal arra, hogy alig néhány óra múlva Európa egyik legkülönösebb politikai képződményébe érkezünk. Az út a Dnyeszter felé vezet, ahhoz a folyóhoz, amely Moldova keleti részén nemcsak földrajzi, hanem immár több mint három évtizede politikai választóvonalat is jelent. A túloldalon kezdődik Transznisztria, hivatalos nevén a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság, amely saját államként működik, miközben a nemzetközi közösség Moldova részének tekinti.Transznisztria hosszú, keskeny terület Moldova és Ukrajna között. Az embernek valóban olyan érzése támad, mintha egy független államban járna, hiszen saját területe, lakossága és működő államhatalma is van, hivatalosan mégsem ismerte el senki. Még a szakadár területet támogató Oroszország sem. Fővárosa Tiraszpol, egy mintegy százezer lakosú település a Dnyeszter partján. Aki Chișinăuból érkezik ide, formálisan nem hagyja el Moldova nemzetközileg elismert területét, a gyakorlatban mégis ellenőrzőpontokon halad át, okmányokat mutat fel, majd egy olyan közigazgatási rendszerbe lép be, amelynek saját szabályai és intézményei vannak.Ennek a különös helyzetnek a gyökerei a Szovjetunió felbomlásának időszakába vezetnek vissza. A Dnyeszter keleti partján jelentős orosz és ukrán nyelvű lakosság élt, és az 1980-as évek végén sokan tartottak Moldova román kulturális és politikai orientációjának megerősödésétől, illetve egy esetleges Romániával való egyesüléstől. A tiraszpoli vezetés 1990-ben kikiáltotta a különálló köztársaságot, majd 1992-ben fegyveres konfliktus tört ki a moldovai erők és a szeparatisták között. A harcokat tűzszünet zárta le, politikai rendezés azonban azóta sem született. Transznisztria így olyan területté vált, amely a gyakorlatban különállóan működik, jogilag viszont továbbra is Moldova része.

Már az odavezető út is érzékelteti, hogy nem egyszerűen egy másik városba érkezünk. A táj nem változik meg látványosan, nincsenek hegyek vagy markáns természetes határok, mégis egyre több apró jel utal arra, hogy más politikai és történelmi közegbe lépünk. Egyre inkább az orosz nyelv kerül előtérbe, megváltoznak a feliratok, feltűnnek a helyi zászlók és címerek. A transznisztriai zászlón ma is ott van a sarló és a kalapács, vagyis annak a Szovjetuniónak a jelképei, amely 1991-ben megszűnt létezni.
Tiraszpolba érkezve ez a sajátos időbeli kettősség még erősebben érződik. A város széles sugárútjai, monumentális középületei és emlékművei sok helyen ma is a szovjet várostervezés világát idézik. A központban pedig szinte lehetetlen elkerülni Lenin tekintetét. A hatalmas, vöröses gránitszobor közvetlenül a helyi parlament és kormány épülete előtt áll, néhány utcával arrébb pedig egy újabb Lenin néz le a járókelőkre a Szovjetek Háza előtt. Lenin nevét utca is viseli, a városban pedig szovjet emlékművek, vörös csillagok és egy T-34-es harckocsi idézik fel azt a korszakot, amely Európa nagy részén már a történelemkönyvek és múzeumok világába került.
Éppen ezért könnyű azt hinni, hogy Transznisztria valamiféle szabadtéri kommunista múzeum, ahol megállt az idő. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A terület nem kommunista gazdasági rendszer szerint működik, Tiraszpol utcáin pedig a Lenin-szobrok mellett modern szupermarketeket, reklámokat, bankokat, kávézókat és új autókat látni. A helyi gazdaság egyik legfontosabb szereplője a Sheriff nevű vállalatcsoport, amely a benzinkutaktól és üzletektől kezdve a telekommunikáción át egészen a futballig számos területen jelen van.
A szovjet világ tehát itt elsősorban nem gazdasági rendszerként maradt fenn. Sokkal inkább a köztereken, a jelképekben, az emlékezetpolitikában és a helyi identitásban él tovább. Talán éppen ettől olyan különös ez a vidék: miközben Lenin továbbra is a főtéren áll, körülötte már rég egy egészen más világ működik.
Saját rubel, saját világ
A fővárosban sétálva hamar kiderül, hogy a különállás nemcsak zászlókban, címerekben és Lenin-szobrokban jelenik meg. Transznisztriának saját rendszáma, útlevele és pénze is van. A transznisztriai rubelt a helyi jegybank bocsátja ki, a régión kívül azonban gyakorlatilag nem használható. A pénzváltás ezért az érkezés egyik első gyakorlati tapasztalata: moldovai lejt, eurót vagy más valutát rubelre kell váltani, indulás előtt pedig érdemes a megmaradt helyi pénzt ismét átváltani. Európai bankkártyával itt nem lehet fizetni, mert a helyi pénzügyi rendszer erősen kötődik az orosz bankrendszerhez, amelyet az Ukrajna elleni háború kezdete óta súlyos nemzetközi szankciók érintenek, és számos orosz bankot kizártak a nemzetközi SWIFT-rendszerből.

A helyi fizetőeszközök között ráadásul akadnak olyanok, amelyek inkább emlékeztetnek játékpénzre vagy gyűjtői zsetonra, mint hagyományos érmére. Transznisztriában ugyanis a világon szokatlan módon műanyagból készült, különböző formájú pénzeket is kibocsátottak.
A rubelnél azonban jóval feltűnőbb egy név, amellyel szinte mindenhol találkozni lehet: a Sheriff. Első hallásra talán rendőrségre vagy valamilyen amerikai vadnyugati utalásra gondolnánk, itt azonban egészen mást jelent. A Sheriff 1993-ban indult, két alapítója az akkori állambiztonság tisztjei voltak, majd a vállalkozás az elmúlt három évtizedben a régió meghatározó üzleti csoportjává nőtte ki magát. Szupermarketek, benzinkutak, telekommunikációs szolgáltatások, élelmiszeripari vállalkozások, szálloda, egészségügyi szolgáltatások és sportlétesítmények kapcsolódnak hozzá.
Kapcsolódó
Látnivalók: nemcsak Lenin és a szovjet jelképek
A főváros másik legismertebb neve a KVINT gyáré, amelynek története egészen 1897-ig nyúlik vissza, amikor Tiraszpol még az Orosz Birodalom része volt. Az első üzemben kezdetben vodkát készítettek, a szőlőpárlatok érlelése pedig 1938-ban indult meg. Azóta a KVINT a város egyik jelképévé vált, nevével szinte minden turista találkozik. A gyár ma is működik, előzetes bejelentkezéssel bejárható, a látogatás végén pedig különböző korú borokat és divineket, vagyis a konyak helyi változatait is lehet kóstolni.
Tiraszpol központjában található a Szuvorov tér, a monumentális parlamentépület előtt álló Lenin-szobor, valamint a Dicsőség Emlékműve, ahol egy T-34-es harckocsi is helyet kapott. Innen néhány perc alatt le lehet sétálni a Dnyeszter partjára, amely nyáron már egészen más arcát mutatja a városnak. A politikai jelképek és katonai emlékművek után sétáló családokkal, padokon üldögélő fiatalokkal és a folyópart hétköznapi nyugalmával találkozik az ember.
Aki pedig szeretné még inkább fokozni az időutazás érzését, betérhet a „Снова в СССР”, vagyis „Újra a Szovjetunióban” nevű vendéglőbe. A hely nem véletlenül vált Tiraszpol egyik turistalátványosságává: a belső térben Lenin, Marx és Sztálin portréi, régi rádiók, bútorok és más szovjet tárgyak között lehet enni, az épület előtt pedig egy korabeli autó teszi teljessé a díszletet. Az egész leginkább egy étterem és egy játékos szovjet nosztalgiamúzeum keverékére emlékeztet, ahol a menü és a személyzet öltözete is tudatosan rájátszik a korszak hangulatára.
Tiraszpolt magunk mögött hagyva, Chișinău felé visszaindulva érdemes még megállni Benderben, román nevén Tighinában. Itt a szovjet időutazás helyét egy jóval régebbi történelmi réteg veszi át: a Dnyeszter partján álló erőd az oszmán korszakot idézi, miközben a város utcái az 1992-es transznisztriai háború nyomait is őrzik. A vár közelében fekvő második világháborús katonai temetőben több nemzet háborús halottai nyugszanak; a magyar hadifoglyoknak és civileknek külön parcella jutott, ahol 16 fekete kereszt, valamint magyar és orosz nyelvű tábla és kopjafa tiszteleg az ott elhunyt magyarok előtt.
CSAK SAJÁT


