A Németországnál alig kisebb Takla-Makán sivatag peremén Kína 3046 kilométeres zöldövezetet zárt össze, vasúti gyűrűt épített, Turpán város térségében pedig gigawattos napenergia-komplexumok emelkednek. Úti beszámoló arról, hogyan védik az oázisokat és az infrastruktúrát a vándorló homoktól, és hogyan lett a sivatagi napfényből stratégiai energiaforrás.

A Takla-Makán felé vezető úton először nem maga a sivatag döbbenti meg az embert, hanem az átmenet hiánya. A települések, gyümölcsösök és öntözött földek hirtelen elfogynak, utánuk szinte azonnal megjelenik a homok. A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Tarim-medencéjében fekvő sivatag 337 600 négyzetkilométeres, vagyis csaknem akkora, mint Németország. Területének mintegy 85 százalékát mozgó homokdűnék borítják, amelyek helyenként kétszáz-háromszáz méter magasra emelkednek. A látóhatáron egymás mögé rendeződő dűnesorok inkább hegyvidékre emlékeztetnek, mint sík pusztaságra.

A sivatag peremén oázisvárosok, gyümölcsösök és öntözött földek húzódnak. Fennmaradásukat a Kunlun hegység hómezőiből érkező olvadékvíz biztosítja, mert a Takla-Makán egyes részein évente tíz milliméternél is kevesebb csapadék hullik. Útközben ezért minden fasor jelentőséget kap. Határt von a művelhető föld és a vándorló homok közé. Itt minden a víztől függ: az oázisok, a termőföldek és a települések fennmaradása is.

Harc a vándorló homok ellen

Az oázisok körüli védelmet Kína több évtizedes erdősítési programja erősíti, amelyet gyakran Nagy Zöld Falként emlegetnek. A munka 1978-ban kezdődött, és a tervek szerint 2050-ig tart. A Takla-Makán körül 2024 novemberében zárult össze a 3046 kilométer hosszú homokfogó övezet. Az utolsó, 285 kilométeres szakaszt a sivatag déli peremén alakították ki.

A Nagy Zöld Fal nem egyetlen, összefüggő erdő. Fák, cserjék, füvesített sávok és homokfogó rácsok kapcsolódnak egymáshoz az utak, az oázisok és a mezőgazdasági területek közelében. Közelről szabályos rendben ültetett sivatagi nyárfák, szakszaulbokrok és vörös fűzek láthatók, közöttük öntözővezetékek és vízvételi pontok futnak. A növényzet megtöri a szél erejét, megköti a felszínhez közeli homokot, és csökkenti annak esélyét, hogy a dűnék ráhordódjanak az utakra vagy a termőföldekre.

A telepített növényzet fenntartása folyamatos munkát igényel. Kevés a víz, szélsőséges az időjárás, a homokviharok pedig továbbra is visszatérnek. A program célja ezért nem a sivatag eltüntetése, hanem a mozgó homok fékezése ott, ahol az már közlekedési útvonalakat, lakott területeket vagy mezőgazdasági földeket veszélyeztet.

A sivatag energiája

Turpán város közelében a dűnék és a kopár hegyoldalak mellett szabályos napelemsorok jelennek meg. A térségben alig esik, erős a napsugárzás, a hegyek közötti légáramlatok pedig kedveznek a szélenergia hasznosításának. A mezőgazdaság számára nehéz körülmények az energiatermelésben komoly előnyt jelentenek.

Az újgúr területen működő napenergia-komplexum összesen 1000 megawatt kapacitású: 900 megawattot hagyományos napelemek, 100 megawattot egy naphőerőmű ad. Durva összehasonlításként ez nagyságrendileg 600–700 ezer átlagos háztartás éves villamosenergia-fogyasztásának felelhet meg. A 21 865 tükör a napsugarakat egy központi toronyra irányítja, ahol olvadt sót hevítenek fel. A hő tizenkét órán át tárolható, ezért az erőmű naplemente után is termel áramot. Nem csupán addig működik, amíg süt a nap: a nappal összegyűjtött hőből este és az éjszaka egy részében is villamos energia készül.

Hasonló elvre épül a Tokszun közelében készülő másik, szintén egy gigawattos erőmű. A 900 megawattnyi napelemes kapacitást itt is egy 100 megawattos naphőerőmű egészíti ki, a tárolórendszer pedig nyolc órán át őrzi a napközben összegyűjtött hőt. Amikor a hagyományos panelek termelése sötétedéskor leáll, a toronyhoz kapcsolódó rendszer tovább dolgozik. Az erőmű így az esti fogyasztási időszakban is képes áramot adni a hálózatnak.

A sivatagi energiatermelés mindennapi feladatai kevésbé látványosak. A port rendszeresen el kell távolítani a panelek és a tükrök felületéről, az áramot pedig nagyfeszültségű vezetékeken kell eljuttatni a távoli fogyasztókhoz. A hőtárolás azért kap központi szerepet, mert a villamosenergia-igény este sem csökken nullára, a hagyományos napelemek viszont napnyugta után már nem termelnek.

Sínek és utak a homoktenger peremén

A Takla-Makánt négy sivatagi autóút szeli át, 2022 óta pedig teljes vasúti gyűrű fut körülötte. A gyűrű utolsó, Hotan városát Ruoqianggal összekötő szakasza 825 kilométer hosszú, tervezett sebessége óránként 120 kilométer. A pálya közel kétharmada homokviharoknak kitett területen halad. A legnehezebb részeken viaduktokra emelték a síneket, hogy a szél a homokot a pálya alatt vihesse tovább. A vasút építésével együtt 50 millió négyzetméteren fektettek le homokfogó rácsokat, a sínek mellett pedig csaknem 13 millió fát és cserjét ültettek. A magasabb növények lassítják a szelet, az alacsonyabb bokrok megkötik a homokot. A vonat ablakából nézve a vasút hol fasorok közé simul, hol viadukton emelkedik a dűnék fölé, majd továbbindul a következő oázis felé. Az utak megkönnyítették az átkelést, de a sivatagi környezet továbbra is meghatározza az itt élők mindennapjait.