Van egy szoba a Szilágy megyei Zsobokon, ahol a falak nem egyszerűen falak, hanem emlékek őrzői. Ahol a szekrények mélyén több mint százéves kincsek lapulnak, a kézzel varrott kelengyék generációk asszonyainak szorgalmát őrzik, a falakat díszítő tányérok pedig egy egész tájegység történetét mesélik el.

Amikor belépünk Molnár Jolán cifraszobájába, az első pillanatban a színek ragadják meg a tekintetet. A kalotaszegi motívumokkal festett bútorok kékje, sárgája és fehérje, a gondosan felvetett ágy, a varrottas párnák sokasága, a régi szőttesek és a népviseletek együtt olyan látványt nyújtanak, mintha egy néprajzi albumból lépnénk a valóságba. Mégsem múzeumban járunk. Ez egy család otthona, egy asszony életének és felmenői örökségének őrzőhelye.

„Tősgyökeres zsoboki vagyok” – mondja egyszerű természetességgel Molnár Jolán, aki egykor a helyi pékségben dolgozott. Nemcsak ő született itt, a szülei, a nagyszülei és a dédszülei is ezen a vidéken éltek. Azok az emberek, akiknek keze munkája ma is ott van a cifraszoba minden szegletében.

A cifraszoba története az édesanyjával kezdődött

Amikor Jolán fiatal lány volt, a nővérének már volt festett kalotaszegi bútora. Ő is vágyott egy ilyen berendezésre, az édesanyja pedig úgy döntött, hogy megvalósítja az álmot. A család régi bútorait összegyűjtötték: a nagymama kredencét, a kasztent, a ládákat, a padot. Ezek eredetileg egyszerű barna bútorok voltak, amelyeket az idő már megkoptatott, majd 1984-ben megérkezett a nyárszói Viskán László bútorfestő, aki két héten át a háznál lakott. Ott evett, aludt, miközben sorra festette a bútorokat a hagyományos kalotaszegi mintákkal.

Azóta is ugyanazok a virágok nyílnak a szekrényajtókon, ugyanazok a motívumok őrzik a család történetét. A cifraszoba azonban nemcsak a színes bútoroktól válik különlegessé, hanem attól, ami bennük van. A szekrényekben egymás fölött sorakoznak a stafírung darabjai: párnahuzatok, falvédők, ágyterítők, abroszok, törölközők, szőttesek.

A cifraszoba ma már élő múzeum

Molnár Jolán eredetileg nappalinak szánta ezt a helyiséget, az élet azonban másként alakult. Évtizedekkel ezelőtt gyakran külföldi vendégeknek mutatták be a díszes szobát, a kalotaszegi kultúra egyik legszebb példáját. Azóta a szoba megmaradt olyannak, amilyennek ő és az édesanyja megálmodta. Nyáron ma is rendszeresen érkeznek látogatók, hiszen a család számára fontos, hogy a régi világ ne záródjon be a négy fal közé, hanem minél többen megismerjék.

„Édesanyám és nagymamám már kicsi koromtól készítették nekünk a kézimunkákat” – emlékszik vissza Jolán. Kalotaszegen a stafírung nem egyszerűen kelengyét jelentett, az asszonyi becsület része volt. Minden lánynak rendelkeznie kellett saját szőttessel, terítővel, törölközővel, ravatalra való textíliával, amit a család és a fiatal saját kezűleg készített el. „Régen nagy szégyen volt, ha valakinek nem volt meg mindene, nem volt kelengyéje” – mondja.

Miközben a szekrény polcairól előkerülnek a régi darabok, egyre inkább kirajzolódik egy olyan világ képe, amelyben a munka és az alkotás természetes része volt a mindennapoknak.

Jolán óvodás korában tanult meg varrni

Amikor az asszonyok a mezőre mentek dolgozni, az unokákat leültették a nagymama mellé. Ő óvodás korában elsőként egy katicabogarat varrt, később egyre nehezebb mintákat. Annyira ügyesen dolgozott, hogy nyolcadikos korában már pénzt keresett a kézimunkáival. „Ha új cipőt szerettem volna, ki kellett varrnom az árát” – meséli mosolyogva. A varrás akkoriban nem hobbi volt, hanem tudás, mesterség, megélhetés.

A szobában állva nehéz elképzelni, mennyi munka rejtőzik egyetlen szőttes mögött. Előbb meg kellett termeszteni a kendert, kiáztatni a tóban, megszárítani, megfonni, megszőni, és csak ezután kezdődhetett maga a varrás. Mindezt olyan asszonyok végezték, akik nappal a földeken dolgoztak, este pedig a háztartást vezették. A kézimunkázás többnyire télen, késő estig tartott, sokszor petróleumlámpa fényénél. A cifraszobában ma is látható olyan lepedő és szőttes, amelyet az 1940-es, 1950-es években készítettek ilyen körülmények között.

Molnár Jolán szerint a zsoboki varrottasokat a sötétkék alap és a sárga díszítés különbözteti meg más tájegységek motívumaitól. A tulipán szinte minden mintában megjelenik, és a motívumoknak rendjük van. Mindegyik a középpontból indul, ahonnan a díszítés kibomlik. A hozzáértő szem azonnal felismeri, hogy egy-egy darab Zsobokról, a Nádas mentéről vagy más kalotaszegi faluból származik-e.

A cifraszoba másik kincse a népviselet

A szekrényekben párták, bojtok, kötények, bujkák és különböző viseleti darabok sorakoznak. Itt is minden darabnak saját története van. Van közöttük olyan, amelyet Jolán édesanyja készített, olyan, amelyet a nagymamájától örökölt, és olyan, amelyet a lányának varrt konfirmációjára. A bojtok között akad olyan, a nagymamáé, amelyikről már eltáncolták a gyöngyöket. A sötétkék színű téli bujka szintén a nagymamáé volt, majd a színes kötényt mutatva hozzáteszi, ezeket ma is felveszik ünnepnapokon, mert Zsobokon a viselet nem kirakatokban él, hanem az emberekkel együtt.

Különleges helyet foglalnak el a szobában a régi szőrkendők. Némelyik olyan ritka, hogy ma már alig találni belőlük a faluban. Az egyik az anyósától került a családhoz, a másik az édesanyjától, mindezeket a nagymamák ajándékba kapták saját anyósaiktól. Oly értékesek és olyan régiek, hogy óvni kell őket a molytól, a nedvességtől és az idő pusztításától, ahogy a több mint százéves muszujt is, amelyen az 1912-es évszám és az egykori tulajdonos neve olvasható.

A látogatás végére egyértelművé válik: Molnár Jolán nemcsak tárgyakat, hanem emlékezetet őriz. Egy olyan világot, amelyben a nagymamák még megtanították az unokáikat varrni, amelyben a lányok kicsi segítséggel saját kezűleg készítették a stafírungjukat, amelyben a népviselet nem jelmez volt, hanem életforma, és amelyben minden öltés mögött ott volt a család, a hit, a közösség és az otthon.

Nem véletlen, hogy nyaranta ma is kirándulók érkeznek a házhoz. Nemcsak németek, hollandok, magyarországi turisták, néprajzkutatók és hagyományőrzők keresték fel Molnár Jolán otthonát, hanem rangos vendégek is. A család számára máig emlékezetes pillanat, amikor 2008-ban Sólyom László, Magyarország egykori köztársasági elnöke is ellátogatott hozzájuk. A látogatás emlékét nagy becsben őrzik: az államfőtől kapott emléklap a cifraszoba egyik legféltettebb darabja. Jolán szerint nem mindennapi megtiszteltetés volt, hogy a magyar köztársasági elnök kíváncsi volt arra az örökségre, amelyet családjuk generációk óta őriz.

A látogatás megerősítette számukra, hogy a zsoboki cifraszoba nem csupán családi kincs, hanem a kalotaszegi népi kultúra olyan értéke, amely messze túlmutat a falu határain, és országos, sőt nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat. Mindannyian ugyanazért jönnek: hogy bepillanthassanak abba a világba, amelyet Molnár Jolán és családja féltő szeretettel őriz, mert a zsoboki cifraszoba valójában nem a múltról szól, hanem arról, hogyan lehet a múltat úgy megőrizni, hogy közben a jelen része maradjon, és rajta keresztül egy egész Kalotaszeg története.