Double Rise körkép: hogyan telnek a fesztiválozók napjai?

Bár a fesztiválozás egy külön életforma, nagy kihívások elé tudja állítani a résztvevőit – hangzik el gyakran az állítás, így utánajártunk, miként oldják meg a fesztiválozók az eléjük táruló hétköznapi problémákat. A Double Rise zárónapjára sikerült a legkülönfélébb fesztivál-történetekkel megismerkednünk: a szórakozni vágyók nyíltan beszéltek nekünk arról, miként élik túl a másnaposságot, módszereket ajánlottak az ismerkedésre, valamint a rovarok és a nagy hőség elleni taktikáikat is megosztották.

Meglepetésünkre a megkérdezett fiatalok legtöbbje nem az alkoholfogyasztás miatt érkezett a helyszínre, és csupán másodlagos, kiegészítő lehetőségként határozták meg az italozást. 

„A fesztivál alkohol nélkül is fesztivál”

Ebből kifolyólag a legtöbbnek nem volt szüksége másnaposság elleni gyógymódokra, s ha mégis előfordult egy-két görbe éjszaka után a reggeli fejfájás és rosszullét, a legtöbb elszenvedő a nagy mennyiségű vízfogyasztásra és a „gyógy sörre” esküdött: „ritkán vagyok másnapos, ha mégis előfordul, engem a víz gyógyít meg”, s ha a víz sem használ „ébredés után a leghatásosabb gyógyító az első pohár sör”. A „gyógy sörről” megtudtuk, a fejfájást egyszersmind elmulasztja, a „hányingert pedig eszébe sem juttatja” a fesztiválozónak.

Akadtak közöttük olyanok is, akik a banánt emelték ki, mint „jó alkoholszívó képességgel rendelkező gyümölcsöt”, és persze érkezett egy olyan réteg is, aki arra hivatkozott, „az igazi fesztiválozó sohasem másnapos, mert nem engedi meg magának a józanodást”. Mindezt azzal magyarázták, hogy hazaérkezéskor is elegendő a józansággal foglalkozni, addig pedig a szórakozás és a jókedv a lényeg. Mindamellett, hogy néhány ezt vallották, a nagy többség inkább az italok kerülését, mintsem túlzott fogyasztását javasolta.

A legtöbben ugyanis inkább a színes zenei kínálat miatt érkeztek, nem pedig az italozásért: ők arról meséltek nekünk, hogy sohasem isznak túl sokat, mert a zenét és az együttlétet akarják élvezni, „azt pedig alkohol hatása alatt nem lehet”. Ők a 15-20 éves korosztályból származnak, legtöbben most végezték a tizenkettedik osztályt, így öröm volt számunkra azt hallani, hogy ezt a generációt nem vonzza az illumináltság. 

„Nézz rá, mosolyogj neki, beszélj vele!”

Arra a kérdésünkre, hogy miként ismerkednek a fesztivál néhány napja alatt, elmondták, nincs egy jól bevált módszer, legtöbben mégis a szemkontaktust emelték ki: „ránézel, és ha ő is visszanéz rád, és még mosolyog is, akkor nyert ügyed van” –mondták. Azt is hangsúlyozták, hogy a zenei kínálat széles palettája teret biztosít az „egy kategóriába tartozók” találkozóinak, így, ha valaki alternatív zenét kedvelővel szeretne ismerkedni, olyan koncertre ajánlatos mennie, ahol ezt játsszák.

Annak ellenére, hogy alakulnak ki kapcsolatok, a legtöbben úgy vélekedtek a fesztiválos ismerkedésről, mint a barátságok elindítójáról: „ez egy olyan folyamat, amely során beszélgetni, ismerkedni kezdtek. Később pedig az is előfordulhat, hogy csupán egy jó barátsággal maradtok”. Mindamellett, hogy a megkérdezettek nagy része a spontán kapcsolatépítést emelte ki, akadt olyan résztvevő is, aki már otthon megtervezte, miként fog nagy sikerrel leszólítani fiúkat: „kitaláltam egy viccet: mivel most érettségiztem történelemből, így arra gondoltam, azt mondom a srácoknak, olyan vagy, mint a kommunizmus. Ilyenkor visszakérdeznek, hogy miért, az milyen? Én meg rávágom, hogy feledhetetlen.” A nevetések után kíváncsiak voltunk, valóban sikeres-e a történelem érettségi alkotta eljárás, az alkalmazója pedig bebizonyította, nagy sikernek örvend a vicc, mert előző este is sikerült ismerkednie annak köszönhetően.

Eső helyett rovarok és nagy meleg

Kíváncsiak voltunk, a párkeresés és alkoholfogyasztás megmérettetései után hogyan tud védekezni a fesztiválozó a rovarok ellen, és mit tud kezdeni a nem várt, nagy hőséggel, miután a tavalyi évekből inspirálódva esőre és rossz időre készült. Többen is bevallották, nem tudják kivédeni a meleget, mert a csomagjukban idén is gumicsizma, esőkabát és melegebb ruha lapul. Azt is hozzátették, a kemping hősége kibírhatatlan, a rovarok pedig ezt kedvelik. „Azok ellen nincs orvosság. Vagy használod a papucsod, vagy nem” – tanácsolták. 

Bár nem hittük, hogy az összes fesztiválozó éles észjárással érkezett, kiderült, tévedtünk, ugyanis a legtöbben úgy gondolják az alkohol a kulcseleme mindennek: „ha iszol, elkerülnek a rovarok. Nem leszel másnapos, ha abba sem hagyod. Könnyebben találsz párt magadnak, mert nyitott és bohókás vagy.” – hangsúlyozták többen is.

Módszereik és tanácsaik hallatán körvonalazódott számunkra, a fesztiválozó fogyaszt alkoholt, de legtöbb esetben mértékkel: méghozzá azért, hogy megúszhassa a szúnyogok csípését és a különböző rovarinváziókat, és elkerülhesse a szégyenlősség érzetét, ha ismerkedésre kerülne sor. Mindezt nemcsak szóval bizonyították, ugyanis megfigyeléseink is arra engedtek következtetni, nem lerészegedni jöttek Torockóra a fiatalok, hanem táncolni, szórakozni, együtt lenni, s mi több: pihenni.

Kapcsolódók

Kimaradt?