Double Rise Fesztivál: nemcsak a természet, a viseletek is színesek

A fesztiválok kiemelkedő sajátossága, hogy a szórakozni vágyók gyakran érdekes, stílusos ruhadarabokkal fejezik ki önmagukat – tudva ezt, felkerekedtünk a Double Rise Fesztiválon, és megnéztük, milyen öltözékekben jelennek meg a „bevállalós” fesztiválozók.

Az emberekkel való ismerkedésünk során bebizonyosodott, a Székelykő lába alatt húzódó terület telis-tele van laza, színes, sajátos öltözékű emberekkel, így a zárónapra sikerült lencsevégre kapnunk a kiemelkedő ruhadarabokban megjelenőket, valamint egy-egy apró történettel, új ismerősökkel is gazdagodhattunk közben.

A legvagányabb Double Rise fesztiválozók

Bármennyire is próbáltuk megtalálni a domináns egyedi ruhadarabot, kiderült, az idei évben is a szalmakalap a legtrendibb fesztiválkiegészítő: minden harmadik ember viselte büszkeséggel a népi kultúrából jól ismert, hasznos fejfedőt. Ha beszélgetésbe kezdtünk, kiemelték, azért hordják előszeretettel a szalmakalapot, mert Torockó az a hely, amely megköveteli a természethez és hagyományokhoz való közelséget.

Arra is felfigyeltünk, hogy a hajviselet, akárcsak a ruházat, a legkülönfélébb stílusjegyekben pompázik. Személyes kedvencünk a hosszú raszta csíkokat viselő fiatalember volt, aki jókedvűen vállalta a kamera előtti pózolást. A kattintások közben elbeszélgettünk, és bevallotta, a kiváló zenei kínálat vonzotta az idei Double Rise-ra.

A fiatal lányok is könnyűszerrel találták meg a hajukba illő, természet közeli kiegészítőket: sokan muskátlikat, egyéb virágféléket, pántlikát aggattak hajkoronájukba, és az egyszerű díszekkel könnyűszerrel emelkedtek ki a szórakozó tömegből.

Bevállalós csajokkal és srácokkal is gyakran futottunk össze: a talpig tetovált alakok, a vidám napszemüveges fiatalok és a színes öltözékben megjelenők nagy számban jelentek meg a területen. Mint kiderült, általában ilyenformán öltözködnek, és leggyakrabban azért teszik ezt, mert mosolyt csalnak a környezetükben lévők arcára, valamint a saját személyiségük színességét is előre jelzik a rikító színekkel, párosításokkal.

Olyan mosolygós fesztiválozókkal is sikerült összefutnunk, akik a vizsgák vagy éppen az érettségi utáni stresszt tombolták ki Torockón. Ők leginkább érdekes kalapokkal vagy éppen játékokkal hívták magukra a figyelmet, mindamellett, hogy a megkönnyebbülés az arcukon is azt jelezte „vizsgákkal végeztem, enyém a világ!”


Bár a babával fel-alásétáló fiatalember az egyetemi éveit éli, és a lányokat próbálja a játékszerrel becserkészni, találtunk egy olyan apróságot is, aki a korának megfelelően érkezett játékokkal a fesztiválra: az alig három hónapos csöppség a fesztivál legfiatalabb szórakozójaként érkezett.


 

Kapcsolódók

Kimaradt?