Ezért érdemes zongoraórára járatni a gyereket

Javában tart a tanév, ám a kisdiákok számára nemcsak az iskola, hanem a délutáni különórák is elfoglaltságot jelentenek: angolóra, románóra, edzés, zeneóra, kinek mihez van kedve, ideje, tehetsége. Mint kiderült a különböző zeneórákon a gyerekek nemcsak a zene művészetét sajátítják el, hanem ezeknek az óráknak egyéb hatása is van fejlődésükre. Egy nemrég publikált kutatás a zongoraórák hatását vizsgálta  – számol be a Time.

Amerikai agykutatók 74, mandarin nyelvű kínai óvodást választottak ki, akik 4-5 év körüliek voltak. A gyerekeket három csoportba osztották: egyik csoport zongoraórára járt, a második csoport olvasni tanult, a harmadik csoport (kontrollcsoport) pedig nem csinált semmit. A foglalkozások hetente háromszor, 45 percet tartottak.

Fél év elteltével a csoportok között nem volt jelentős különbség a kognitív képességeket (memória, intelligencia, koncentráció) vizsgáló tesztek alapján. A nyelvi képességekre azonban kedvezően hatott mind a zongoraórák, mind az olvasások. Leginkább a zongorázni tanuló gyerekeknél figyelték meg, hogy különbséget tudtak tenni a hasonlóan hangzó mássalhangzók és a hasonló hangzású szavak között is. A mandarin nyelvben minden egyes szótag rendelkezik egy zenei hangsúllyal is, így különösen fontos, hogy különbséget tudjanak tenni a hangok között. 

Dr. John Gabrieli, a kutatás vezetője szerint ebben a zongoraleckék segítenek, nemcsak a gyerekek zenei, de nyelvi képességeit is fejlesztik. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?