Az iskolakezdés mind a gyerekek, mind a szülők számára kihívást jelent. A lusta nyári napok, az élménydús vakációzások után vissza kell szoknunk a korai lefekvéshez, a szigorúbb napi beosztáshoz, az intézményes keretekhez. A tanévkezdés dilemmáiról Vitus-Bulbuk Emese pár- és családterapeutát, iskolai logopédust kérdeztük.   

A vakáció utolsó napjait éljük. Hogyan lehet még ezt a pár napot hatékonyan kihasználni úgy, hogy közben már az előttük álló „nagy munkára” is felkészítjük csemetéinket?

Egy hosszú vakáció után nagyon nehéz visszaállni a mindennapi rutinba. Fontos gyermeknek és szülőknek egyaránt, hogy már legalább két, de minimum egy héttel az iskolakezdés előtt próbáljanak meg minél hasonlóbb időbeosztás szerint élni, mint amilyennel a tanévben szembesülnek. Keljenek hamarabb, időben feküdjenek, a gyermeknek délelőtt konkrét feladataik legyenek. Csak egy példa: most van a télire való befőzések ideje, akár be is segíthetnek apróbb feladatokkal. Osszuk be az idejüket, szoktassuk őket az iskolai rutinhoz. Beszélgessünk az előttünk álló évről. Ha már iskolás a gyermek, tervezzünk előre, mit szeretne az idén, melyik tantárgyra kíváncsi, milyen sporttevékenységre szeretne járni stb. Ha még nem iskolás, meséljünk neki saját élményekeinkről, barátságainkról, amelyek az iskolában alakultak ki. Előkerülhetnek régi képek, megnézhetünk régi videókat. A közös ráhangolódás mindig könnyebbé teszi ezt az időszakot. El lehet menni együtt vásárolni, a gyermek segítsen a tanszerek előkészítésében. Ez a ráhangolódás, tudatos felkészülés mindenkinek megkönnyíti majd az iskolakezdéssel járó nehézségeket, a nehezen kelést, a „még korán van, nem akarok lefeküdni, mostanig többet maradhattam fenn”– típusú nyűgölődések elviselését, kezelését. Az elején bírják a gyermekek, de hamar belefáradnak, és főleg kisiskoláskorban a szülők feladata odafigyelni arra, hogy a gyermek eleget pihenjen.

Ha a gyerek várja az iskolát, könnyű dolgunk van. Előfordul azonban, hogy különösen a leendő első osztályosok szoronganak az újtól. Hogyan csökkenthető az iskolakezdéssel kapcsolatos félelem? Mi a teendő, ha a gyerek „hisztizik”, hogy nem akar iskolába menni?

Ha most kezdenek iskolát, akkor úgy a gyermeknek, mind a szülőnek új a helyzet, és mint minden új helyzet, ez sem mentes a szorongásoktól. Még akkor is, ha a gyermek várja az iskolát, hasznos beszélgetni a leendő új környezetről. Jó azt is tisztázni, hogy teljesen rendben van, ha fél, ha szorong – hiszen ez természetes érzelem egy új helyzet esetében. A fontos az, hogy a szorongás ne bénítsa le. Azzal, hogy mesélünk nekik az iskoláról, arról, hogy mi hogyan éltük meg a saját iskolakezdésünket, hogy beszélgetünk a tanítókról, a szünetekről, az iskolaudvarról és a tornateremről stb – nekünk szülőknek is, de a gyermeknek is kézelfoghatóbbá, konkrétabbá válik az iskolakezdés fogalma és maga az iskola. Fontos, hogy türelemmel meghallgassuk minden kérdésüket, bármilyenek is legyenek, és próbáljunk meg mindegyikre válaszolni. Sok kérdés akár furának vagy értelmetlennek tűnhet számunkra, viszont ha a gyermekben megfogalmazódnak, akkor válaszokat vár, és az nyugtatja meg, ha meg is kapja azokat. Biztosítani kell a gyermeket arról, hogy mi mindig ott leszünk, ha szüksége van ránk, hogy itt is egy gyermekközösségről van szó, és hogyha bármi gond merül fel, nyugodtan fordulhat a tanítóhoz. Jó, ha látja rajtunk, hogy bizalommal és nyugodtan engedjük az iskolába, és nem a félelem van bennünk, hanem az öröm. A szülők félelme nem a gyermekre tartozik, azt a szülők egymással kell megbeszéljék és feloldják.  Ha maguknak a szülőknek rossz élményei vannak az iskolakezdésről, azért nem kell továbbadni saját gyermekeinknek. Sőt, ilyenkor azzal is szembesülhetünk, hogy bizonyos emlékeket még mindig nem tettük helyre az életünkben, és itt van egy újabb esély, hogy ezzel megbirkózzunk. De ez csakis ránk tartozik, nem a gyermekre.

Minden gyerek, aki elérte a hét évet valóban érett az iskolához? Milyen fizikai és lelki ismérvei vannak az iskolaérettségnek?

Minden gyermek egyéni és megismételhetetlen és saját ritmusa szerint fejlődik, ezért elég széles az a skála, amelyen az iskolába érkező gyermekek iskolaérettségüket tekintve mozognak.  Nem minden gyermek érett meg az iskolára, ugyanakkor a szülőket törvény kötelezi arra, hogy gyermeküket 7 évesen iskolába írassák. Általában a fizikai érettséggel nincsenek nagy gondok – és ha igen, azt a családorvos jelzi. A kognitív, értelmi képességek közül szükséges a térészlelés megfelelő szintű fejlettsége, a figura-háttér megkülönböztetése, problémamegoldó gondolkodás, emlékezet, figyelem, beszédkészség megfelelő fejlettsége. Érzelmi szinten a gyermeknek készen kell állnia a szabályok megértésére és követésére, az alkalmazkodásra, az önálló munkára, a kudarctűrő képességre, a monotóniatűrésre. Azt, hogy a gyermekünk mennyire van felkészülve az iskolára, elsősorban az óvónők tudják megmondani, ők voltak vele 3 akár 4 évet, ők ismerik – rajtunk kívül – a legjobban. Érdemes beszélgetni velük is gyermekükről, és azokat az információkat is figyelembe venni a döntésnél, amiket ők mondanak. Ha ez nem elég, akkor szakember segítségét is lehet kérni, aki az óvónőkkel együttműködve kíséri a gyermekek fejlődését.

Mit tegyünk, ha úgy látjuk, hogy a frissen iskolába lépett gyerekünk nehezen boldogul az első időszak kihívásaival?

Általában a gyermekek az elején rendszerint nagyon jól veszik az akadályokat, ha kicsit szoronganak, hamar rájönnek, hogy nincs miért, és feloldódnak. A gond akkor nagyobb, ha otthon is szorongunk és félelmeink vannak a gyermek rátermettségével kapcsolatosan. A gyermek ezt megérzi, és előbb-utóbb eszerint is fog viselkedni. Egy idő után (ez általában 2-4 hónap) amikor az iskola újszerűsége elveszti hatását, és a gyermek rájön, hogy ez most már így fog menni mindennap, hosszú ideig. Ekkor általában egy visszaesés következik, szeretnének csemetéink kilépni a helyzetből, de relatíve hamar beletörődnek abba, hogy ezt nem lehet. Főleg azért, mert ez a helyzet mégsem olyan új nekik, hisz az óvódakezdés is nagyjából így zajlott. Legyünk türelmesek, mindig hagyjunk időt arra, hogy figyelmesen meghallgassuk hazatérő gyermekünket, közben ne végezzünk más tevékenységet, ne e-mailezzünk, főzzünk és takarítsunk egyszerre. Ez az időszak fontos és meghatározó a gyermek életben, tiszteljük meg azzal, hogy odafigyelünk és reagálunk mondandójára.

Ha látjuk, hogy szomorú, vagy nehézségei vannak a beilleszkedéssel, esetleg nehezebben nyílik meg, meséljünk neki a mi munkahelyi mindennapjainkról, beszélgessünk arról, hogy mi hogyan oldunk meg konfliktusokat, problémákat. Mondjuk el azt, hogy vannak napok, amikor nem minden sikerül, de ez természetes, és az a lényeg, hogy másnap újult erővel vágjunk bele.

Jobb, ha már az első időszakban úgymond szigorúbban fogjuk a gyereket, akár különórákra is beíratjuk, hogy aztán le ne maradjon, vagy ezeket halasszuk inkább későbbre?

A gyermekek általában szeretik, ha sok tevékenységük van, ugyanakkor nem jó lekötni minden szabadidőjüket, mert így a spontán játékra nem marad idő. Ha minden pillanatuk a felnőttek által van kontrollálva, és semmit nem kell maguktól kitalálniuk, megoldaniuk, az a későbbiekben nehézségekhez vezethet, mivel a gyermek megszokja, hogy mindent mások döntenek el helyette. Ezért jó, ha gyermekeinket nem hajtjuk bele mindenbe. Mi ismerjük a legjobban igényeit, ha mozgékonyabb, akkor jó, ha van egy plusz sportprogram, ahol levezetheti a mozgásigényét, ha jó zenei képességei vannak, akkor egy-egy zeneóra belefér, de ne terheljük túl, abban a tévhitben ringatva magunkat, hogy ez hasznukra válik. A gyermekeink sok mindent kibírnak, csak azért, hogy mi boldogok legyünk, de figyeljünk arra, hogy ők maguk mitől boldogok! Ebben a korban mindenfélét ki szeretnének próbálni, és sokszor változik az érdeklődési körük. Utóbbi nem baj, viszont fontos, hogy ha valamit elkezdnek, akkor ne két hétre rá és az első nehézségnél hagyják abba. Ebben nekünk kell támogatnunk őket, és meghúznunk a határokat. Jó, ha beszélünk a gyermekkel erről, és együtt egyezünk meg határidőkben, ameddig a járnia kell a választott tevékenységre, és ha azután is abba szeretné hagyni, akkor váltsunk valami másra.

A napi időbeosztás megszervezése komoly kihívást jelent. Kiskamaszoknál talán az éjszakába nyúló számítógépezés jelenthet gondot. Hogyan hassunk rájuk szülőként, hogy időben ágyba bújjanak?

Fontos, hogy a gyermeknek meglegyen a napi rutinja, mivel ez segíti őt abban, hogy kipihent  legyen és érdeklődjön az újdonságok iránt. A napi ritmust már csecsemőkortól ki kell alakítanunk, így az iskoláskorra már megszokássá válik. A szabályokat a gyermekkel együtt alakítjuk és formáljuk, ahogy nő, szélesítjük vagy szűkítjük azokat. Ugyanakkor a szabályok betartásának megkérése/követelése a szülő dolga. Sajnos nem kedves és hálás része ez a szülőségnek – de ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, szociábilis gyermeket neveljünk, elengedhetetlen. Fontos a határozott fellépés, a következetesség és a jó példával elöljárás – mind amúgy minden más aspektusában a nevelésnek.

Ami a technika és a gyermek kapcsolatát illeti – erről regényt lehet írni, és ahány ember annyi vélemény, ugyanakkor a mértéktartás, a megfelelő felnőtt kontroll és a technika használatának megtanítása a legfontosabb. Személyes véleményem az, hogy a gyermek szobájában nem jó, ha televízió, laptop, táblagép stb. van. Még ha napközben használja is bármilyen iskolai projekt megírásához – estére száműzzük a gyermekszobából. Ki kell alakítani egy egészséges kapcsolatot a kütyük és a gyermek között, tudatosítanunk kell, hogy ez egy használati cikk, ami segít bennünket, de semmi több. Nem pótolja a szülőt, testvért, szerelmet, nem csillapít fájdalmat, nem ad szeretetet, önbecsülést. Ezekhez ugyanis a család kell.