Zetelaka díszpolgára lett a magyarországi polgárőrök vezetője

„Zetelaka díszpolgára” címet kapott dr. Túrós András, nyugalmazott rendőrtábornok, a magyarországi Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, akinek az adományozók szerint elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a székelyföldi közösségek, ezen belül Zetelaka közösségének biztonsága és biztonságérzete a mai szinten van.

Zetelaka önkormányzata november 28-án rendkívüli dísztanácsülésen döntött arról, hogy díszpolgári címet adományoz a székelyföldi, ezen belül a zetelaki polgárőrség segítőjének, dr. Túrós András nyugalmazott rendőrtábornoknak, az OPSZ elnökének.

A Zetelaka díszpolgára cím a nagyközség és lakossága érdekében éveken át kifejtett kiemelkedő munkásság méltó elismerése. Olyan személynek adományozzák, aki a településen belül, országosan, vagy nemzetközi szinten olyan általános elismerést, érdemeket szerez, amely hozzájárul a település közösségének gyarapodásához, jó hírnevének öregbítéséhez.

Az ünnepélyes átadón elhangzott, hogy az OPSZ elnökének közbenjárásával a zetelaki polgárőrök képzéseken vehettek részt, betekintést nyerhettek az anyaországi polgárőrség életébe. Nemzetközi fórumokon és országos, illetve megyei polgárőr-találkozókon, nyári táborokban gyarapíthatták és kamatoztathatták tudásukat a közösség érdekében. A Túrós András vezette OPSZ évről évre forintmilliókkal segítette a székelyföldi és hangsúlyosan a zetelaki polgárőrök egyesületét ruházattal, kiegészítő eszközökkel, technikával, járőrautóval. Az adományozók szerint dr. Túrós Andrásnak szerepe megkerülhetetlen, hogy a zetelaki és a székelyföldi polgárőrségek ma itt tartanak, illetve elévülhetetlen érdemei vannak, hogy a székelyföldi közösségek és ezen belül Zetelaka közösségének biztonsága és biztonságérzete a mai szinten van.

„Ez nem csak az én érdemem, ehhez kellenek a lelkes, felelősségteljes kollégák, civilek, akik szintén a közösségek biztonságáért dolgoznak, önzetlenül” - fogalmazott at OPSZ-elnöke, majd így folytatta: „Kétségtelen, hogy öt évvel ezelőtt zászlómra tűztem az erdélyi magyarlakta településeken működő polgárőr-egyesületek támogatását, mert kötelességünknek éreztem, hogy támogatásunknak köszönhetően az ottani közösségek is biztonságban élhessenek. Ennek érdekében minden elkövettem, lobbiztam, tárgyaltam, ajtót-ablakot zörgettem, hogy a megfelelő támogatásokat megszerezzem” - mondta dr. Túrós András.

Véletlen szülte kapcsolat

A zetelaki önkormányzat nem először adományoz díszpolgári címet anyaországi polgárőr-vezetőnek, tavaly Völgyi Ferenc, a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, OPSZ elnökségi tag részesült ebben a kitüntetésben. A véletlen és a szerencsés időzítés mellett az ő személye kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a kapcsolat a zetelaki és a magyarországi polgárőrségek között.

A zetelaki polgárőrség hosszú vajúdás után hét évvel ezelőtt kezdte meg működését, első járőrszolgálatát 2015 szeptember 18-án teljesítette. Pár napra rá került ki a „Polgárőrség” felírat a község régi orvosi rendelőjének homlokzatára, egy nappal később pedig Völgyi Ferenc vezetésével a Heves megyei polgárőrvezetők egy csoportja járt arra, és amint észrevették a feliratot, azonnal kapcsolatba lépnek a zetelaki polgárőrökkel. Mint utólag kiderült Völgyi Ferenc az Országos Polgárőr Szövetség jól megalapozott parancsát teljesítette, amelyet Dr. Túrós András adott ki és amely lényegében úgy szólt, hogy „keresni kell a határon kívüli polgárőr egyesületeket, és ha léteznek és fel kell venni velük a kapcsolatot, hogy segíthessünk működésükben, szakmai és anyagi hozzájárulással.”

„Felemelő érzés polgárőrnek lenni, ilyen munkát végezni. Amikor az ember végig megy a saját településén és elismeréssel szólnak a munkájáról, a lakosság biztonságban érzi magát azáltal, hogy mi szolgálunk. Szerintem ennél jobb érzése nem is lehet az embernek” - közölte Völgyi Ferenc.

Jó helyre kerültek

Az anyaországi polgárőrök ezúttal sem érkeztek üres kézzel, a nyolc székelyföldi polgárőr-egyesület mintegy hatszáz önkéntes polgárőrét ezúttal is több millió forint értékű támogatással segítették, ruházattal (láthatósági mellény, négyévszakos dzseki, galléros póló, baseballsapka, gyakorlónadrág), laptoppal, éjjellátóval, keresőreflektorokkal.

Nagy Attila, Zetelaka község polgármester elmondta, hogy akár józan paraszti ésszel, akár tudományos szemszögből közelítünk a témához, egy dolog biztos: közösségük számára a biztonság hatványozottan fontos.

„A Maslow-piramis motivációelmélete rangsorában a létfenntartáshoz kapcsolódó szükségletek után rögtön a biztonság szükséglete, a megszerzett javak megóvása, védelme következik. És mivel dr. Túrós András és Völgyi Ferenc rengeteg tett azért, hogy Zetelaka polgárőrsége ilyen szinten tudjon működni, és a közösségünk valóban biztonságban érezhesse magát, úgy vélem, hogy a díszpolgári címek nem is kerülhettek jobb helyre” - összegzett a zetelaki településvezető.

Kapcsolódók

Kimaradt?