Törvénytervezet: a polgárőrségek működhessenek együtt a helyi rendőrséggel

Iktatta az RMDSZ azt a törvénytervezetét, amely megteremti a jogi hátteret ahhoz, hogy azokon a településeken, ahol léteznek polgárőrségek, egy jogszabálykeretben rögzített módon együttműködhessenek a helyi rendőrséggel, ezáltal a közösség érdekében elvégzett munka teljes legitimitást kapna – olvasható a szövetség szerdai hírlevelében.

Szabó Ödön, a tervezet kidolgozója rámutatott: az RMDSZ-nek ez a kezdeményezése megtalálható az őszi parlamenti ülésszak prioritásai között is. A Bihar megyei törvényhozó emlékeztetett arra, hogy október elején, a Szövetségi Képviselő Tanácsát megelőző előkészületekben számos tanácskozásra került sor az önkéntes polgárőrségi mozgalmak képviselőivel, amelynek eredményeként született meg a kezdeményezés, egyben egy első lépés a kérdéskör rendezésére.

„Az önkéntes formában működő polgárőrségek jelentős feladatot látnak el a helyi közösségekben, éppen ezért lehetőséget kell biztosítani számukra, hogy a helyi rendőrséggel tiszta, világos jogi keretben működhessenek együtt. Ezt a célt szolgálja az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezet, amely mindamellett, hogy rendezi a helyi rendőrség statútumát, bevezetné azt is, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, ott a helyi rendőrségben kötelezően az adott kisebbség nyelvét beszélő rendőröket is alkalmazzanak” – taglalta a tervezet részleteit  az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese.

Hozzátette: a tervezet lehetővé tenné azt is, hogy bármilyen civil szervezet, amely a közrend és a biztonság fenntartásáért dolgozik egy településen, szerződéses viszonyban lehessen a helyi rendőrséggel. Ez megerősítené a polgárőrség szolgálatát, és partneri viszony alakulhat ki a civil szervezet és a helyi rendőrség intézménye között.

A tervezet továbbá áttörést biztosít a helyi rendőrség és a román rendőrség között: megteremtené a lehetőséget arra, hogy azok a rendőrök, akik szakmailag jól teljesítettek a helyi rendőrségben, egyszerűsített eljárásban átkerülhessenek a román rendőrség kötelékébe. A helyi rendőrség működtetése önkormányzati hatáskör, pontosan ezért a tervezet elkészítéséhez több önkormányzati vezető javaslatait is kérték, és ezeket beépítették a törvénykezdeményezésbe.

A tervezetet elsőházként a szenátus vitatja meg, a végső döntést a képviselőház plénuma hozza meg.

(Címlapfotó forrása: investitii.hargitamegye.ro)

Kimaradt?