Az emberre egyáltalán nem veszélyesek, a háziszárnyasokat azonban elragadhatják.

Fényes nappal, a lakóházak közelében kapott lencsevégre egy aranysakálnak tűnő állatot egy szentmártoni lakos. A Nagyváraddal határos településen állítólag már szinte mindennapos vendég a ragadozó, több helybéli állítja, hogy az udvarokra is bejárnak, megtizedelik a baromfiállományt. A helybeliek elmondása szerint az állatok a Félixfürdő és a községközpont között fekvő erdőben tanyáznak, kizárólag az erdőfelőli faluszél utcáiban tűnnek fel.

„A sakál a középkorban tűnt el Biharból, amikor az élőhelyeként szolgáló mocsaras területeket lecsapolták. valószínűleg a Bánság irányából jelent meg ismét” – nyilatkozta egy helyi román lapnak Venczel Márton, a Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegének a vezetője.

Ennél óvatosabban fogalmaz dr. Farkas Attila, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának erdőmérnöki tanulmányi programfelelőse. Véleménye szerint valószínű, hogy a Kárpát-medencében őshonos fajról van szó, ám a régi források zömének a hitelessége megkérdőjelezhető. Magyarországon évtizedeken át parázs vita folyt arról, hogy milyen állatot takar a nádi farkas és a toportyán megnevezés.

Napjainkban a szakemberek zöme egyetért abban, hogy őshonos ragadozóról van szó, melynek állománya a XIX.-XX. század fordulóján kis elszigetelődött populációkra zsugorodott, majd az utolsó egyedek is eltűntek. „Visszaszorulásának a pontos okai nem ismertek” – mondja Farkas Attila. Dimitrie Cantemir a Letopisețul Țării Moldovei című munkájában említi az állatot, ami valószínűsíti, hogy az 1700-as években Erdélyben is élt.

Biharban 1892-ben, Székelyhíd környékén láttak egy állatot, amely valószínűleg sakál lehetett. A mai Románia területén 1920 és 1945 között mindössze öt, kérdéses észlelés történt, az 1945és 1995 közti időszakban egy sem szerepel a szakirodalomban. Farkas Attila ugyanakkor úgy tudja, hogy a 80-as években, Csíkszereda környékén elejtettek egy példányt.

Kapcsolódó

Sakálok garázdálkodnak a Duna-deltában, kilövési engedélyt kértek a környezetvédelmi minisztertől

Több Tulcea megyei önkormányzat közösen kérte Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, hogy az általa vezetett tárca dolgozzon ki megoldást az elszaporodott aranysakál-populáció garázdálkodásának a megfékezésére, legvégső esetben adjon kilövési engedélyt.

vadgazdálkodás Sakál Duna-delta

A mindenevő ragadozó

Az aranysakál a 90-es években kezdett terjeszkedni Románia déli megyéiben, a Kárpátoktól nyugatra elsőként a Bánságban jelent meg. „Az utóbbi tíz évben stabilan jelen van, egyre több van belőle. 2006-ban 1 871 volt a becsült állomány, 2021 tavaszán pedig már 19 453. A hegyvidéken, így a Székelyföldön, ahol farkas is van, nem annyira sikeres a térnyerése” – nyilatkozta a Maszolnak a szakember.

Elmondása szerint akárcsak az eltűnésének, a sakál visszatérésének a pontos okai sem egyértelműek. Minden bizonnyal szerepe van benne annak, hogy a telek egyre enyhébbek, élelem pedig van bőven. Bár ragadózónak tekintjük, az aranysakál tulajdonképpen mindenevő. A gyomortartalmak elemzése során Farkas Attila úgy találta, hogy a hazai sakálok repcét, napraforgót, szilvát is fogyasztanak. Fő zsákmányállataiknak a rágcsálók számítanak, de őzgidákat, vadmalacokat is elejtenek. Elragadhatják a baromfit, az újszülött bárányt és borjút is, azonban egy kifejlett birkát már nem.

„Jellegzetes üvöltésük miatt sokan félelmetesnek tartják, azonban az emberre semmilyen veszélyt nem jelent” – állítja a szakember.

Az aranysakál (Canis aureus) a rókánál nagyobb, a farkasnál azonban kisebb. Marmagassága 45-50 cm, farka kevésbé lompos, mint a rókáé. A súlya általában nem haladja meg a 15 kg-ot, bár a szakirodalom 17 kg-os példányokról is tud. Farkas Attila elmondása szerint a Románia területén elejtett legnagyobb példány testtömege nem érte el a 14 kilót.